Irodalmi Szemle, 1991

1991/1 - Kulcsár Ferenc: Egy pokolöklendék „kútmérgező förmedvényei” (esszé)

Egy pokolöklendék „kútmérgező förmedvényei“

eredetvidékén, a sok-sok pogány „vallás“, illetve kultusz közé beágyazva, az övé csak egy a többi között, s „prerogativusza önáltatás“. Jézus, az orthodox, tóramagyarázó rabbi, akit a birodalom elleni lázongása miatt keresztre feszítettek (mint sok-sok lázongó kortársát), nem is sejtette, hogy halála után mi készül ellene és hite ellen - az ő nevében. Honnan is tudhatta volna, hogy egy Szaulosz (Pál) nevű római polgár, miután „látomásában“ (valójában epileptikus rohamában, nyavalyatörésében) megjelenik neki a damaszkuszi úton, „kabátakasztó kampónak“ használja őt (Jézust), a „világra ráterítendő roppant köpönyeghez - a kereszténység valláskoholmányához“, amelynek ő, Pál a meghazudója, s amely magán viseli Szaulosz-Pál „minden személyi bélyegét: a félműveltséget, a korlátoltságot, a hajthatatlanságot, a veszekedhetnékséget-összeférhetetienséget, a zsarnoki kizárólagosság hajlamát, a kétszínűséget-rókaravaszságot és a zsenialitást“. A „pálvallás“ metafizikájával, létfölöttiségével, moralizálásával, a „teremtés bolondgombájával“ értelemellenes - következésképpen tudathasadásos. De Pál gondolkodásellenessége csak „szerény kezdet“; a kora középkor megkísérli e „pálvallást“ a világi szférákba is beemelni, hogy teokráciája által teljes hatalomra jusson; nem teljes sikerrel (részben azért nem, mert az európai szellemtől és a latin örökségtől idegen a pálvallás közel-keleti képződménye) - szemben az iszlámmal, ahol csak egyházi jog létezik máig is. Mi következik (következhet) ebből? Határ Győző szerint - aki bevallása szerint „csak egy hóbortos gondolkodó“, s „vérig ingerli az olvasót“ - a kereszténység nem elégszik meg a római birodalommal, a modern Nyugat bukása is kell neki, hogy második történelmi „küldetését“ betöltve utat nyisson a „barbár, csordaterelő“ iszlámnak a Nyugat bekebelezésére.

Idézem Az ég csarnokai 288. opuszát: [„Titkom: a magam részéről Babitsban nem annyira a nagy költőt tisztelem (nagyon!), mint inkább az elveszett filozófust sajnálom (nagyon!)“] Az idézés oka: Határ Győző- bár tartva a magyar irodalom „pszeudo-teokráciájától“ - belecsíp Babitsba, mondván, hogy a költőtől idegen volt az ótestamentum, s „a világirodalomhoz csak az újszövetségen keresztül van köze: ahogyan hatott rá“. írónk nem érti, Babits miért „nem mérte fel az újszövetség szegénységét, eszmei zsugorodását, színvonalatlanságát a »Könyvhöz« képest“, amely Könyv egyértelműen csak az ótestamentumot jelenti, a Bibioszt. A kereszténység történelmietlen látásmódja Babitsot is megérinti, tudniillik az ószövetség - mely az ókori, írástudatlan pásztornép egyetlen könyve volt, s a betűnek és a betű letéteményeseinek varázshatalmat tulajdonított - történeti feljegyzések tárháza, s mint ilyen, szokásjog-szentesítő a nép viszonyában a sokezer isten közül kiválasztott egy-istennel; az újszövetség viszont csak egy könyv a könyvek ezrei között, és senkinek sem jutott eszébe „a“ Könyvvé felmagasztalni; csak a pálvallás, az „újhit“ kultúraromboló gondolatel- lenessége avathatta - hét évszázad elteltével, az új sötétség idején - „a“ Könyvvé.

Igaz, Dosztojevszkij még rosszabbul jár; kijelentése, miszerint „ha választanom kell az igazság és Krisztus között, akkor csakis a Krisztust választhatom“, alaposan fölbolydítja Határ Győző „zümmögő kaptárját“, s szellemellenes hamissággal, „misztikus elaljasulással“ vádolja meg az orosz írózsenit, akinek ő, Határ, megutálta „messianisztikus világhódító mániáját és elvetemült kereszténységének egész gonosz Csernobil-felhőzetét“. így vagy úgy kemény elbírálás-