Irodalmi Szemle, 1991

1991/1 - Kulcsár Ferenc: Egy pokolöklendék „kútmérgező förmedvényei” (esszé)

Kulcsár Ferenc

ban részesül Wittgenstein (amiről nem tudunk, arról hallgatni kell), mondván, igenis, ne érjük be a nyelv börtönfalának nézegetésével, s igenis jelenjenek meg az agy fiziológiás komputerének képernyőjén mindazok az eszmék, amelyek kombinatorikájában benne vannak; továbbá Sartre és Heidegger, akik a semmit léttani kategóriává avatták, a nemlétet pedig létmóddá - s mindez ködevés, olyan metafizikai bölcselet, mely kilakoltatja magából megalkotóját, s ha a nyelv a lét háza, akkor Heidegger a gondolkodás hajléktalanja. És kapnak egy fricskát az avantgardisták is, akik „tipográfiájuk »forradalmának« hiszik az évezredek epigráfiumainak ócskaságait, s az irodalmat beletralizálják a maguk poszt-, transz-, szűr-, hiper-, neo-nouveau és metaavantgárd szellemcsapatába, amely hisztériájában túllicitálhatatlan, haladólagosságában meghaladhatatlan, s ugyanakkor az el- és felhaladó, az Igazi Karaván. E kutyakomédiában magára a világra a le- és hátramaradó, az ugató kutya szerepét szánták“.

2

Mi hát az ember? Mi a lét? Egyáltalán, megadatik-e nekünk az a „kegyelmi“ állapot, hogy megpillanthassuk-megérezhessük a jelenségvilág „tartóelefántját“ - a létet? Hogy elmerülhessünk az ontológia „misztériumába“? Hogy felérezhes- sük a lét „özön közönyét“ mindaz iránt, ami tudatunkban - jóllehet az élet javára - hamisság, tévelygés, öncsalás, metafizika, káprázatrobbanás, nemiség, ideológia, vallásosság stb.? Az ember voltaképpen a létezés minden szélsőségét - bár hatalmas veszteségek árán - átvészeli. (Döntő bizonyíték erre Kelet-Európa elmúlt negyven éve: elfogadtuk a sorsszerű alárendeltséget, a hazug életet, a személyiséget, az ént, a méltóságot megalázó és megdermesztő álságos ideológiát, a totalitásnak azt a látszatvilágát, mely pokoli emberellenességével a legemberibbnek mutatta magát.)

Mi hát az ember? Mi a lét? Határ Győző szerint az ember az ingerkörnyezetre adott reflexválasz, az emberi bölcselet pedig a lét egészére adott reflexválasz. De ahhoz, hogy megválaszolhassuk a lét mibenvalóságát, meg kellene határoznunk, hogy voltaképpen mivel is, mi által érzékeljük a létet. Schopenhauer szerint az Akaraton keresztül, az Akarat által. A baj az, hogyha az én az érzések nyalábja, s így a világ csupán a mi képzeletünk, akkor a világban munkáló Akarat sem egyéb, mint a fenonémák egyike, amelyek a világot alkotják, ezért az Akarat is a mi képzetünk. Mi hát a lét? Kell-e választ adnunk a „rettegett“ kérdésre, ha egyszer a lét fogalma számunkra oly „otthonos“, „mindennapi“? írónk alázatos válasza: „Lényegtartalmazó élményünk az, ami ránk körös-körül visz- szatapad és szakadatlanul érzékeljük - az maga a lét. Ami viszont ehhez a behüvelyező, enkapszuláló élményhez körös-körül rátapad és szűnös-szűnhetetlen érzékeli az érzetkiváltó körétapadást - az: eszméletünk ama tünetcsoportja az érzetek e nyalábjából, amely, a lényen túl és felül, ami vagyunk, ez érzékelés áradásában és sürgetésében énünkké teljesedik. Mivel érzékeljük tehát a létet? Nem utolsósorban az életreflexszel, mely reflexválasz mindarra, ami testbelsőnkben csakúgy, mint körülérő ingerkörnyezetünkben, kívül-belül »tartalmaz«- eltölt és enkapszulál (...) Mi hát a lét? Talán, nagyon-talán, nem utolsósorban az életinger visszaverhetetlensége, az előle való »elzárkózás« lehetetlenségének, sőt képtelenségének felismerése, a tapasztalat, hogy mihelyt egyszer nyers ősin