Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Peter Pišťánek: Végtelen hosszú tél (elbeszélés)
Peter Pišťánek A falon az a kép lóg, amelyet Prepich a körhintáknál vásárolt. Szép és nagy. Minden olyan rajta, mintha igazi lenne. Polgár óvatosan körülnéz. A lakás tágas, régimódi. Polgár és Anča szótlanul néznek a koporsóra. Jól néz ki, állapítja meg Polgár, jobb kifejezés nem jutott az eszébe. Inkább Anča hosszú lábszára felé sandít. Polgár az odakészített edényből néhány csepp vizet hint a halottra, néma részvéttel áll meg néhány pillanatig, aztán Anča hívására a konyhába megy. A konyhában ülnek Anča testvérei, idősebb, megőszült férfiak a feleségeikkel, és a halott nővére a férjével. Mindketten úgy kilencven év körüliek, de korukhoz képest még élénkek. Eltekintve attól, hogy azt hiszik, valami távoli unokahúguk temetésén vesznek részt Rohoncon, harminc évvel ezelőtt. Anča bemutatja Polgárt. Némán maguk közé eresztik, úgy ülnek az asztal körül, mint az ázott tyúkok. Polgár zavarában a körmeit nézegeti, mert magán érzi a sanda, kíváncsi tekinteteket. Anča pálinkát önt neki. A temetés holnap lesz, mondja. Polgár rejtett megkönnyebbüléssel fellélegzik. Sajnálkozó sóhajtásnak tűnik. Nappali tizenkettes szolgálata van, nem kell részt vennie. Gyűlöli a temetéseket. Sajnos, mondja Ančának, már nem tudom kicserélni a műszakot. Szabadságom sincs már. Anča új üveget vesz elő a kredencből. Feketében eléggé betegesnek néz ki. Amikor felágaskodik, hogy elérje a legfelső polcot, Polgárnak kedve támad mindjárt ott helyben, a rokonság előtt magáévá tenni. A szíve valahol a torkában zakatol. Anča újra elsírta magát. Hosszú nyelvével nyalogatta könnyeit. XXX A temetés napján Polgár a gépházban ül, és az ablakon bámul kifelé. Egyedül van, eltart egy-két napig, amíg új gépészt osztanak be mellé. Addig így kell dolgoznia. Ezt a főnök mondta neki. De nem számít. Jövő hónaptól a nyolcas fizetési osztályba sorolják. Az három és fél tisztán. Anča megjön mindjárt a temetés után. Most van a tor, elszaladt egy pillanatra. A villankályhánál ül, melegszik. A temetőben átjárta a hideg. Lehúzza magas szárú, fekete csizmája cipzárját. Szorítja a lábát. Szól valamit, de Polgár nem figyel rá. Megint izgatott. Anča panaszkodik neki, hogy bal harisnyáján szaladt le egy szem. Benyálazott ujjbeggyel akarta megállítani, de nem sikerült. Mutogatja neki azt a helyet. A fekete harisnyáért kilencven koronát dobott ki egy zugkereskedőnek a csarnokban. Nyugatnémet. De neki van elég pénze, mert ő bedolgozó, ejtőernyőket varr a hadsereg részére. Az egyik harisnyát most már eldobhatja. A párja meg magában mire jó? Polgár feláll és odanéz. Anča megnedvesíti a nyelvével az ajkát, felhúzza szűk szoknyáját egészen a combjáig, és a leszaladt szemet nézegeti. Feleszmélni sincs ideje, amikor Polgár felhúzza a szoknyáját, lehúzza a bugyiját, s nekiszorítja a kályhának. Anča kiabálni kezd a fájdalomtól és a meglepetéstől. Nem várta ilyen hamar. Polgárt már nem lehet megállítani. Nem tart neki soká. Bele sem hatol rendesen, és már kész. Ančának megégett a feneke. Szepeg,
