Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Peter Pišťánek: Végtelen hosszú tél (elbeszélés)
628 Peter Pišťánek lenül csapkodtak fekete szárnyaikkal. Az asztallapon megjelenik az öreg göcsör- tös kézfeje, remegő körmeit belevájja a deszkába. Polgár befejezi a varjak etetését, visszaül a helyre és szétteríti a tegnapi Večerníket. Prepich csak most jutott lélegzethez, és felköhögött. Dühöngve tápászkodik fel a földről, mivelhogy senki sem verte hátba. Polgárnak ez se föl, se le, figyelembe se veszi. Az öreg Prepich mulatságos munkatárs. Órák hosszat képes beszélni. Saját magát hallgatja, magának tesz fel kérdéseket, amelyeket meg is válaszol. Elejt egy-egy tréfát, aztán jóízűen mulat rajta. Mélységes mély a viszonya a munkaeszközeihez. Amikor Polgár ismerkedett a munkahellyel, az öreg igyekezett minden szükségeset, sőt annál is többet elmagyarázni neki. Együtt járták be a zajos gépházat, és Prepich sorra bemutatta a halálosan unottan és riadtan szemlélődő Polgárnak a berendezések üzembe helyezése idején, a csaknem egy évszázada bevezetett műszaki eljárások egész rendszerét. Mindent úgy mutatott meg neki, ahogyan ötvenötben őt tanította be oktatója, az öreg Zimkó. Prepich valami különös, megrögzött maradiságból nem változtatott semmit a megszokott munka- módszereken ott sem, ahol már nem is volt értelme alkalmazásuknak; ha egy műszaki berendezés hiányzott, megsemmisítették vagy mással helyettesítették, azt mondta az ásítozó Polgárnak: - Itt valamikor gőzszivattyú működött. Ötvenháromban .vagy ötvennyolcban kiselejtezték, és a helyére már nem tettek semmit. Nem tudom, jól van-e ez így. Vízre mindig szükség van. Ha be akartad indítani a szivattyút, be kellett fűteni a kazánba. Amott volt a szén. Idejöttél a szénnel, betömted az újságpapírt meg a gyújtófát és alágyújtottál. A petróleum használata tilos volt. De mindenki használta. Mindenki rejtegetett a szekrényében egy üveg petróleumot úgy, hogy a másik műszak emberei ne tudják meg. Alágyújtottál, aztán kiengedted a szelepet. Itt volt... nem, itt volt a szelep. Cifra bronzszelep. Kézi munka! - s így ment ez körbe-körbe. Polgár más nemzedékhez tartozik. A gépekhez nem ért, fél tőlük. Legszívesebben a vezérlőházban üldögél és gondolkozik. Inkább szótlan, magába zárkózó. De annál gazdagabb a belső világa. A buta öregember az idegeire megy. Polgárról azt szokták mondani: - Ez ugyan keveset beszél, de azért olyan lusta, mint egy disznó. Tíz körül jön a laboránsnő az egészségügyi felügyeletről, hogy vízmintákat vegyen. Mint minden héten. Polgárnak le kell vele mennie az alagsorba. így írja elő a szabály. Felkapcsolja a villanyt, és a kapcsolónál állva megvárja, hogy a laboránsnő megtöltse az üvegeket. S mint mindig, ugyanazon a dolgon töri a fejét. A laboránsnő szőkített hajú, telt alakú nő. Polgárt lázba hozza egy elképzelés: megragadni őt, leteperni a csövekre, letépni róla a fehér köpenyt meg a ruhát és kitombolni magát rajta. Hány óra, kérdi a laboránsnő. Rámosolyog a kapcsoló mellett elgondolkodva álló Polgárra. Polgár éppen akkor figyelt fel rá, hogy a laboránsnő lábán fekete harisnya van. Hálómintás. Érdekelte volna, vajon harisnyanadrág, vagy igazi harisnya, olyan, amilyet az a kurva viselt egy folyóiratban. Hány óra, ismétli meg a szőkeség. Megragadni a vállát, keményen hozzászorítani a nedves falhoz! Védekezne? Egy jót lekeverne neki! Tíz-tíz, mondja. Alig öt lépésnyire van tőle. Elég lenne egy kis határozottság, hogy meggyőződjön, mi van a laboránsnő szoknyája alatt. De Polgár gyáva. Sose teszi meg a döntő lépést.
