Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Kulcsár Ferenc: Ima a világhoz (Teilhard de Chardin: Az emberi Jelenség)
Ima a világhoz ja számunkra a Világegyetem történetét. Az Anyag, a legtávolabbi alakzataitól kezdve, a genezis állapotában mutatkozik előttünk, engedelmeskedve a bonyoló- dás. az összetevődés nagy biológiai törvényének, vagyis történetileg a Világegyetem szövete az Anyag egyre szervezettebb formáiban koncentrálódik. De vajon bárhol az egyetemes (és egyetlen) Térben? Nem. Csakis a csillagok belsejében és fölszínén. S tegyük hozzá: magasabb rendű anyagi összetételek csak akkor jöhetnek létre, ha előzőleg a Világegyetem szövetanyaga csillagköddé és napokká tömörül. De milyen áron? A tudomány szerint épülés csak egyenértékű elhasználódás árán lehetséges, és minden szintézis tőkeelhasználással jár. Vagyis minél inkább működik a világ energetikai Kvantuma, annál inkább elhasználódik, azaz az anyagi Világegyetem nem látszik képesnek arra, hogy útját a végtelenségig folytassa; az Időből átlép a Tartamba, hogy a Történelem drámájának tárgyáva legyen. Mint a petárda: fölfelé örvénylés egy lefelé hömpölygő, kialvó áradatban. De mindez csupán a dolgok Külseje... Materialisták és spiritualisták, deterministák és finalisták évszázados veteke- désének vagyunk tanúi, annak, miként nem képesek közelíteni egymáshoz: egyikük úgy beszél a dolgokról, mintha azok csak külső tevékenységekből és viszonylatokból állnának, másikuk meg a magányos belső szemlélethez, a lények magukra zártságához ragaszkodik. Pedig bizonyos, hogy össze kell kapcsolni őket: a dolgok belső és külső arcát együtt és egyszerre kell vizsgálni, hogy előbbre juthassunk a kozmikus Jelenség, az Ember irányában, s meglássuk, hogy a dolgok belseje mennyiségi és minőségi viszonyban van a kozmikus Energia kibontakozásaival. Aki a növények, az állatok viselkedését kutatja, nemde ésszerűtlenné válik viselkedésük, ha csak külsejük felől közelíti meg őket? Az Embernél pedig ez a „tu- dósi" magatartás egyenlő a bukással, hiszen az Ember tárgya a közvetlen intuíciónak és anyaga minden ismeretnek (önmagunk mélyén, mint egy résen át. a minden létezők melyének belső orcája mutatkozik meg). A Tudat jelenségét a tudomány mint furcsa kivételi sokáig kirekesztette a Világegyetem jelenségeiből; pedig ahhoz, hogy a Tudatot valamilyen Világ-rendszerbe beépítsük, a Világegyetem szövetanyagában tudomásul kell vennünk egy új arculatnak (dimenziónak) a létezését: föl kell fedeznünk a kivételesben az egyetemest (mint pl. a fizikában a „nem-normális“ testet, a Rádiumot). „Az Emberben nyilvánvalóan jelentkezik a tudat, tehát, ebben az egy megnyilvánulásában tekintve kozmikus kiterjedésű, s mint ilyennek, végtelen tér-és időbeli folytatódásai vannak." Ebből a tényből az egész Emberiséget érintő, súlyos következmények folynak. Ha igaz. hogy „önmagunk mélyén a létezők mélyének orcája mutatkozik meg", akkor ezt a „bensőséget" (tudatot) kezdettől fogva mindenütt létezőnek kell vennünk a Természetben. Ha a Világegyetem szövetanyaga önmagának egyik pontján ilyen benső arculatot mutat, akkor szükségképpen kétarcú struktúrájú; ugyanúgy, ahogyan például Térnek és Időnek minden mozzanatában szemcsés: a Dolgoknak Külsejükkel együtt van egy Bensejiik is. Csakis ez képzelhető el értelmünk számára. Amint az Osanyag is több az elemi részecskék nyüzsgésénél. ugyanúgy a kezdeti mechanikus réteg alatt is fel kell tételeznünk egy „biológiai" réteget. Tapasztalatilag semmihez sem rögzíthetünk valamilyen abszolút kezdetet: sem a Belsőhöz (Tudathoz, Spontaneitáshoz), sem a Világegyetem más
