Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Talamon Alfonz: Gályák Imbrium tengerén (regényrészlet)
Talamon Alfonz gyeimét felajzva kémlelte a bútorok nehezen kivehető körvonalait, hátgerincén érezve a gonosz hívatlan rejtőzködő jelenlétét, ahogy lelke mélyén előre sejtette, a lámpa nem működött, türelmetlen próbálkozásai ellenére is sötét maradt a szoba, mintha valakinek érdeke lett volna, hogy megfossza őt a biztonságérzetet nyújtó világosságtól, rémülten, mentőötlet után kutatva a nyitott szobaajtó mellett állt, idegvégződéseivel érezve, mindez nem véletlenszerű rövidzárlat vagy áramszünet, hanem a bármelyik pillanatban bekövetkezhető szörnyűség előjele, neszekre figyelve úgy rémlett neki, mintha egyidejűleg az ő próbálkozásaival kinn a folyosón felgyulladna a lámpa, fénye bevetődve a szobába ott csillogott gömbbé zsugorodva a fémtárgyak felületén, éles körvonalú területet hasítva ki a szőnyegből, reményt lopva félelmébe, a küszöbön átlépve megindult a folyosó felé, igyekezve, minél hamarabb túljusson a közbeeső szobán, az üveges folyosóajtó piszkoskéken derengő négyzete irányába tapogatózott, ám ahogy azt várni lehetett, az átlátszatlan, bizonytalanul lebegő szobába egyenesen egy vámpír karjai közé futott, ki mint távolról érkező barátot ölelte magához, úgy tetszett, kimondottan reá várt, néma tusába fonódtak karjaik, s mikor až állati, acélos izmok szabaddá tették az utat a nyaki ütőérhez, B. B. hirtelen rádöbbent, hogy mindez csupán rossz álom, minden további kellemetlenséget el lehet kerülni azzal, ha sikerül felébrednie, nekifeszült a vérszopó vállainak, s mielőtt még a tőrszerű szemfogak átlyukaszthatták volna kétségbeesetten tekeredett nyakának bőrét, felriadt, az átélt izgalmak verítékében fürdött ágyában, minden néma árnyban életére törőt képzelve, éjjeli lámpája fénye alatt, a rémület után szívott első cigaretta közben azon gondolkozva, kire is hasonlíthatott a vérére acsarkodó, reggelre pedig még valószínűtlenebb lett álma, érezte, mint fakulnak a részletei, fontosnak vélt láncszemek után kutatott, melyekre az éjszaka oly tisztán emlékezett, most a nappali fényözönben semmivé lettek, mozaikdarabkáikra pattantak, a történés üres vázát hagyva maguk után, tovatűnt hangulatok, árnyalatok benyomását, vágya, hogy egyszer álmának minden egyes mozzanatára emlékezzen, s megfejtse azok jelentését, a marcangoló önvádba kergette, nem tudta megbocsátani magának, hogy esetleg életét meghatározó álmokról marad le, mániákusan kutatta az okát, amiért oly sokszor nem tud álmodni, s ha mégis, reggelente felriadva képtelen visszaemlékezni rájuk, ezekben a csontszáraz, elkeserítő tényekben keresett túlvilági üzenetet, melyek talán kárpótlást nyújthattak volna a régen nem jelentkező valamikori gyönyörűséges álmokért. Ellenőrző pillantása végigsiklott a rendezőpulton, ujjaival az álom utolsó morzsáit törölte ki szeméből, miközben belebújt forgalmista kabátjába, kínosan ügyelve arra, hogy az előírásoknak megfelelően minden gombja be legyen gombolva, cipője tisztaságát is ellenőrizte, nehogy egy folt, vagy a cipőkrém feketéje alól kibúvó karcolás okot adhasson az állomásfőnöknek rendreutasítására. Az állomásfőnök az iroda fölötti többszobás lakásban lakott feleségével, kit B. B. csak futólag látott egyetlenegyszer, nem sokkal azután, hogy beköltöztek, s az állomásfőnök átvette új hivatalát, egy ködös reggelen az asszony lefutott férje irodájába, tüneményként viharzott el B. B. mellett, sietségében vagy szórakozottságában rá sem pillantott, rengve bevágta maga mögött az ajtót, a nehéz, masszív, gyalult deszkák mögül azonban kihallatszott kihívó kacagása, hamarosan, mikor B. B. egy tehervonat elé ment ki, vasutaslámpáját kezében szorongatva türelmetlenül to-
