Irodalmi Szemle, 1991

1991/6 - Talamon Alfonz: Gályák Imbrium tengerén (regényrészlet)

Gályák Imbrium tengerén

lyognak a szemközti műszerfal krómozott csengőcilinderjeínek élénk csillogásában, kopott, festékjüket vesztett fafogantyúk között, szétszórt, valószínűtlenül derengő zöld és kék lámpácskák társaságában, melyeket mértani, egyenes szálú rézháló kötött össze, az állomás síneinek térképét mutatva, apró jelzőizzókkal az egyes pályaszakaszok végén, illetve a sínelágazások mellett felállított váltóberendezések áttekinthető hálózatát adva, s közülük kettő veszedelmek rossz előjelű vörös fényudvarát rajzolta maga köré a sötétbarnára mocskolódott, ütött- kopott sarkú rendezőpulton, fényük úgy izzott, hogy félő volt, a következő pillanatban lángra kap a pácolt fa, B. B. csak ekkor tudatosította a sürgető, siettető, szakadatlan, kellemetlen figyelmeztető berregést, s a katasztrófát jósoló műszaki berendezés démoni jeleit, a rémült fejetlenségben úgy tűnhetett, egyre hatalmasabbakká nőnek, betöltik a szobát igyekezetükben, ahogy nem győzik hangsúlyozni halaszthatatlanságukat, elsőbbségüket, a mulasztást követő büntetés nagyságát, hogy egészen idáig fajulhattak a dolgok, a vész hírét széjjelkürtölő csengő hangoknak is meg kellett szólalniuk. Esetlen, kapkodó igyekezetében, hogy jóvátegye hibáját, magával rántotta karosszékét, de annak zuhanását elnyomta a berregő keselyűrikácsolás, ahogy felriadva egy szemvillanás alatt a pultnál termett, máris izzadó tenyerével egész sor fogantyút húzott le, némelyeket átfordított, s ettől mintegy varázsütésre hirtelen megszűnt a csilingelés, villogás, kihunytak a vörös szemaforszemek, helyükben megnyugtató zöld fény gyulladt, villámgyorsan a rendezőasztal túloldalán termett, erőteljes, ideges-nyugtalan mozdulatokkal forgatni kezdte a tekerőkart, akárha a fizikai szertár gyakorlópadjának áramköreit tanulmányozná, hozta mozgásba a pályaszakasz biztonsági berendezéseit a következő őrházig, lámpák gyulladtak ki, aludtak el, a fémesen súgó-búgó szerkezet kattogni kezdett, minden eresztékében megremegett, csendesen duruzsolni kezdett, majd B. B. ijedtségétől megszabadulva lenyomott néhány kart, a rendezőpult szaporán rövideket csengetett, s az irodában újra olyan látható csend lett, hogy hallani lehetett a vasúttársaság ingaórájának ketyegését, ez rögtön képzettársításra ösztönözte, fokozatosan újra felsejlettek előtte az el- bóbiskolása alatt látott képek, keserű kényszeredettséggel állapította meg, mindössze ízükre, hangulatukra emlékezik, nyomasztó színeikre, melyek az utóbbi időkben gyakran csimpaszkodtak terhelő ballasztként törékeny kedvére, akár egy alkonyaikor, mikor más szeme egyre nehezebbén különböztette meg az időtől szürkült könyvlapokon sorakozó betűket, felállt, hogy mielőtt meggyújtja a lámpát, elfüggönyözze az ablakokat, nehogy az utca feketéjébe olvadó kóborlók beláthassanak szobájába, nehogy a csak számára fontos apró titkait látva nevetni kezdjenek, esetleg fosztogatók mérjék fel az üvegen keresztül gazdagságát, rézfogantyús, máskülönben üres fiókok mélyén kazettákban nyugvó ékszereket feltételezve, ezért sötét posztóval takarta el az ablakot, meghatványozva ezzel az áthatolhatatlan homályt, s meglepődve állapította meg, miután az egyik ablakkal már végzett, hogy már a másik is el van fúggönyözve. Nyugtalanítóan furcsának találta ezt, határozottan emlékezett rá, erre az ablakra mindig csak másodszorra kerít sort, s mikor az imént elhaladt előtte, kiláthatott rajta az utcára, hol a keleti éghajlatra egyre füstösebb felhőszéleket festett az este, megtapintotta az anyagot, hátha csak káprázat az egész, de nem szeme csalta meg, ésszerű magyarázatot-nem találva, zaklatott izgalommal indult meggyújtani a lámpát, fi-