Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Talamon Alfonz: Gályák Imbrium tengerén (regényrészlet)
Talamon Alfonz s nem a valótlan, örvénylő történésforgatagra összpontosított, hanem arra, hogy a színek, események libegő függönye mögött megláthassa az ő elvarázslóját, amint valódi álmai pattanásig feszült bőrtömlőjén ülve, akár egy másokon meggazdagodott, szívtelen, kapzsi szemű, polipmarkú uzsorás kaján vigyorral má- konyt hint a szemébe, hogy se gyötrőjét, se álmait ne láthassa, s valóban, képtelen volt megjegyezni az álmában kavargó alakokat és színhelyeket, azok elmosódott szalagfüzérekként siklottak el szeme előtt, akárha lovagi apródok oroszlános-sávos lobogókkal motolláztak volna, úgy rémlett, egyenruhás alakok jelennek meg előtte, a megmagyarázhatatlan rabság megszokott, fényes gombú, haragoszöld felöltőiben, rémisztő, brutalitást sugalló, szögletes, gépies, kimért mozdulatokba temetkező sosem látott arcok, akiktől a másodperc tört részéig, míg vissza nem zuhantak a kavargó, fortyogó forgatagba, semmi jót, kellemeset nem lehetett volna remélni a távoli, szemet próbáló páragomolyagokba rejtőzködött földön, ám minderre oda sem figyelt, aljas pótszert érzett virrasztásokhoz szokott érzékszerveivel, az álmatlanság ismerős-keserves óráiban kimerültségig csigázott tudatával és képzelőerejével, majdhogynem zavarták az álomképek kavalkádjai, hiszen azt sugallták, hogy mögöttük várnak rá az izgalmas felfedezni valók, a rejtélyek nyitjái, melyek az önemésztő gondolatok porcelánszilánkjait lopják leikébe napközben, megmételyezik, öregségre valló redőit, ráncait szaporítják homlokán, sűrű szemű, áthatolhatatlan hálókkal borítják mind burkoltabb mélységekbe a tegnap még ragyogó emlékeit, mindezek ellenére próféciális jelentőséget tulajdonított ennek az állapotnak, csakhogy ereje és hatalma nem volt, hogy megtörje varázsát, hangtalan, rezgő, sodró, furcsa látomásaiba, melyeket nem mert álmainak nevezni, pedig félt oktalanul belesodródni, attól tartva, hogy ezzel a gyapjútiszta és andalító valamikori álmainak emlékét szennyezné be, titkon azt remélte tehát, míg hitetlenkedve, az azonosulás kényszerítő ereje nélkül figyelte a lecsukott szemhéja mögötti mágikus térben játszódó dolgokat, melyeket óvakodott a beleéléssel befolyásolni, sőt, azt óhajtotta, bárcsak megszabadulhatna ezektől a tisztességtelen fantazmagóriáktól, megváltaná a felébredés, vagy aludná inkább a soha nem álmodok kietlen, kongó álrpát, beletörődve, hogy az éjszaka alatt éppen annyit öregedett, ahány percet elmorzsolt acélkerék küllői között az ingaóra, akár egy kérlelhetetlen, imát mormoló zárdafőnök borostyánolvasójával. A hajnali órában, amikor B. B. valószínűtlen jelenései észrevétlen átcsusszannak a valóságba, ahogy a sötétség lopózik a világosság köpönyegének sarka nyomában, megtartva emlékezetében az őt mindig is foglalkoztató, kidomboruló jellegzetes jegyeit, eltompult, megcsalt érzékszervei által felismerhetet- lenné szűrt, mássá alakított külső ingerekbe kapaszkodva kábán hallgatta egy ideig a távoli, megkülönböztethetetlen hangokat, a hárfahúrpengésű képzelet repülőszőnyegének ringató, egyhangú döngicsélését, majd gátját átszakító árként zúdult be fülcsatornájába az éles, ijesztő valóság félrevert harangú csilingelése. Rémült riadalommal kapta fel a fejét, sejtjeibe ivódott örökös rettegéssel, vajon a rémület után a felébredés várja-e, vagy csupán álma egyik szakaszába ért, mellkasának bordakalitkájából majdnem kiugrott szíve, a vér kiszaladt tagjaiból, mikor villámgyorsan körbepillantva, hirtelenjében úgy látta, mintha rojtos kötelű akasztófa gerendáján ülve emberriogató roppant kísértetmadár, két kuvikszerű vértócsa bámulna vissza rá, amint sejtelmesen, fenyegetően elmosódva imbo-