Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - M. Csepécz Szilvia: Az elmulasztott; Szakadás (versek)
M. Csepécz Szilvia szerelmet a fény üregébe oxigénpalackok sorakoznak leeresztve a fény üregébe bevérzett kút madárhang a fény üregében üveghez érő húsdarabok Szakadás Az utolsó folytatás és szétmorzsolódom. Celluloid-vég. Valóságos dolgaim a nyugtalanság csontjából hasított szilánk hegyén. Fehér testrészek, fehér fény. Mozdulatlan. Idegen szájban növekvő lassúság, érezni a lélegzet erejét. Nem érdekem, hogy elhangozzék a disznó megölésének napja. A legalsó vagyok. Hasonmásom annyi milliárd, megvizsgálhattad átváltozásom. A teremtett dolgok esetlegessége lassúdan árvává tesz. A megvalósulásban képlékeny lelkem ürítkezik. Szemmel nem látható, a vázra kötve takarja új vigasság, fehér ing, kurta szoknya. Gumibaba, forró mellkassal. Aki benne ül, üszkösül.
