Irodalmi Szemle, 1991

1991/6 - Sas Andor: A szlovákiai zsidók üldözése 1939-1945 (részlet a szerző kiadatlan művéből)

A szlovákiai zsidók üldözése (1939-1945)

ahol az első nagyarányú tömegöldöklést rendezték, immár gázkamrákban (éppen úgy, mint azt Grossman szovjet-orosz író megrendítő riportkönyvében leírja). Demblin-Irenában és környékén minden hónapban tíz napot engedélyeztek a Sonderkommandónak szabad gyilkolásra. Az egyes községekben pl. elrendelték, hogy az ott tartózkodó zsidó deportáltak gyülekezzenek össze a piacon, s ott helyben megkezdődött s lezajlott az öldöklés. Akik 1942-ben Oswi§cimbe érkeztek, azok megérkezésükkor még nem mentek át selejtezésen, mert az ottani halálgyár nem volt még készen, s teljes üzeme csak később indult meg. Az Os- wigcimben robotoló szlovákiai zsidóknak, akik már 42-ben odakerültek, az lett a sorsuk, mint az ott pusztult többi százezreknek s millióknak: kidőltek a fáradtságtól, vagy betegségbe estek, amely gyorsan végzett velük, vagy gyengeség és betegség miatt selejtezés alá kerültek, s gázkamrában végezték.

Kinek jutott mégis kivételesen az a sors osztályrészéül, hogy esztendőket bírjon ki a táborokban, s végül hazatérjen? Ennek előfeltétele a szívós szervezet volt, s ezen nemcsak testi-fizikai erőnlétet, hanem lelki ellenállóképességet is kell érteni. Ez volt az alapfeltétel. Ha azonban a legerősebb szervezető is kedvezőtlen munkakörülmények közé szakadt, idővel ő sem kerülhette el a végzetét. Csakis abban az esetben, ha sikerült valamiképp elkerülnie az ún. külső kommandóknál való robotolást, s irodába került, a deportáltaktól elvett javak osztályozásához (az Effektenkammerbe), vagy varrodába (Nühstube), vagy esetleg kápónak (Ka- meradschaftspolizei); akkor a könnyű munka mellett szervezete kímélődött, és magasabb kalóriaértékű táplálékhoz tudott jutni. Ha a deportált orvosnak szerencséje volt, munkát kaphatott a tábor kórházában, dolgozhatott a gyengélkedőben (Revier). Volt rá példa, hogy az illető mint ügyes kézimunkázó pulóvereket horgolt egy parancsnoknak, s így mentette meg életét. Egy másik, aki kertészkedéshez értett, véletlenül a tábor kertészetében kapott munkát, mert éppen kertészre volt ott szükség. Ezen a helyen friss nyerskosztot fogyaszthatott, s ez eldöntötte sorsát. Elvétve egyszerű munkások is elkerülték a pusztulást. Tudunk olyan esetről, hogy valaki mint kocsis dolgozott, s hónapokon át szállította a krematóriumokból az elégetettek hamvát a szomszédos halastavakba. Egy asztalos is megmaradt valahogy, mert abban a munkában alkalmazták, amelyet kitanult. Valóságos főnyereményszámba ment, ha valakit az ún. ESS-Kommandó- hoz osztottak be, mert az itt dolgozók hordták szét az ételt a konyháról az egyes barakkokba. Az étel kiosztásánál az volt a döntő, hogy az adagokat kimérő blokkfelúgyelő a kanalat a hitvány levesbe mélyen merítette-e bele vagy sem. Ha mélyebben merítette, akkor a fogoly sűrű, különb tápláléknak számító részt kapott az ételből, s ez már munkabírásának és életének meghosszabbítását jelentette.

Az oswi§cimi táborban a foglyok túlnyomó többségén, a büntetlen előéletű zsidókon kívül, voltak közönséges bűnözők is, akiket büntetésük letöltésére vagy annak letöltése után mintegy utókezelésre hoztak ide. Továbbá munkakerülők és aszociális elemek is, meg politikai foglyok, akiket a nemzeti szocializmussal ellenkező politikai magatartásuk hozott ide. A foglyok különböző kategóriáját jelzéssel tették láthatóvá, melyet az illető kategóriához tartozónak a ruháján kellett viselnie. A táborban külön társadalmi réteget alkottak azok a foglyok, akiket hivatalos funkcióval bíztak meg. A megbízás és a kiválasztás úgy történt, hogy