Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Sas Andor: A szlovákiai zsidók üldözése 1939-1945 (részlet a szerző kiadatlan művéből)
Sas Andor az energikusnak látszókat kiemelték a megérkezettek közül. Ilyen megbízásokat zsidó foglyok is kaptak. A németek célja az volt, hogy az internáltak önmagukat adminisztrálják oly módon, hogy közben egymást emésszék és rongálják. Sajnos, a zsidó blokkfelügyelők, kápók stb. között akadtak olyanok, akik a rájuk bízott hatáskört vagy funkciót a fogolytársaikkal szemben való kíméletlen, sőt gyalázatos bánásmódra használták fel, nem egy ízben azért is, hogy saját helyzetüket megszilárdítsák, s kérlelhetetlen fegyelemtartónak minősüljenek. A 42-es deportáltakkal - bár nagyon hézagos küldöncszolgálat útján - sikerült még 1943-ban is némi összeköttetést fenntartani. Volt eset arra, hogy pénzt és valami használati vagy értéktárgyat juttattak ki a Lublin környékén nyomorgókhoz. Hatóságilag is szerveztek pénz- és csomagküldést, s bár a küldemények kézbesítéséről érkeztek vissza vevények, azt, hogy ki írta alá őket, és hogy elju- tottak-e a címzetthez, nem lehetett megállapítani. A bankok útján történő átutalások egy része mint kézbesíthetetlen, visszajött. Azoknak a deportáltaknak, akik 1942 óta Auschwitzban kedvezőbb munkakörben dolgoztak, s onnan írtak, lehetett a Vöröskereszt útján egy félkilós élelmiszercsomagot (gyümölcsízzel) küldeni. A 44-ben deportáltakkal ilyen kapcsolatról nem lehetett beszélni, mert azokról távollétük alatt semmi hír nem érkezett, s itthon sem volt senki, aki a küldéssel segítségükre lehetett volna. A deportáltakat, amint erről már szó volt, a galíciai Zwardonban adták át a német hatóságoknak. A zsidókat Zwardonba kísérő gárdisták már 1942 májusában híreket hoztak a deportáltak lengyelországi sorsáról. Ugyanekkor szivárogtak ki hírek olyan lengyel katonák útján is, akik hazájukból a németek elől Szlovákián át Magyarországra igyekeztek. Később levelezőlapok érkeztek Lublin vidékéről, amelyek célzásai nyilvánvalóvá tették, hogy az odakerülteket öl- döklik, s az életben maradottakra is biztos pusztulás vár. 1942 júniusában Zsolnára érkezett egy Junger László nevű fiatalember, akit májusban deportáltak, és sikerült neki Lengyelországból elmenekülnie. Elmondta, hogyan gyilkolják a zsidókat ukrán és lett SS-ek. Zsolnai időzése alatt Vašek is megfordult a táborban, kihallgatta az illetőt, s kijelentette, hogy az a szökéséért kitüntetést érdemel. Nem sokkal ezután Wisliczeny és a pozsonyi Grenzbote szerkesztője. Fiala, aki uszításaival vált hírhedtté, keresték fel a tábort, ugyancsak beszéltek a megmenekült szökevénnyel: s Wisliczeny elrendelte újbóli deportálását. Megjegyzendő, hogy Junger, amikor visszatértében átlépte a szlovák határt, azonnal Sabi- novba ment, ott élő árja feleségéhez. Ott azonban elfogták, s így került másodszor is Zsolnára. Mikor Wisliczeny elrendelte beosztását egy induló transzportba. Zsolnáról Ostrowianba szökött, s bujdosva, majd később partizánkodva megérte a felszabadulást, hogy azután a Vašek-perben bíróság előtt számoljon be élményeiről. Ugyancsak 1942 őszén tért vissza a deportálásból Billik Sándor harminckét éves pozsonyi üzletvezető. Őt Saturelkybe deportálták, s innen 1942. október 1-én sikerült megszöknie. A deportálásért felelős elemek természetesen igyekeztek a deportáltak sorsáról szóló híreket propagandának minősíteni, azonban különböző forrásokból annyi információ torlódott össze, hogy végre köztudomásúvá vált a deportált zsidók sorsa. Óriási jelentősége van annak a két jegyzőkönyvnek, amelyet az illegális mun
