Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Sas Andor: A szlovákiai zsidók üldözése 1939-1945 (részlet a szerző kiadatlan művéből)
Sas Andor készítés, a döntés arról, hogy végrehajtsák. A második, a technikai lebonyolítás és a deportálásra összefogottakkal való bánásmód. A harmadik a deportáltak sorsa idegenben. Az első szakaszt teljesen, az utolsót pedig legtöbb részletében homály borítja. A második részről hivatalos feljegyzések és akták maradtak fenn, amelyek pontos adatokat és részleteket tartalmaznak. A szlovák vasutak igazgatóságának egy 1943. január 14-i keltezésű részletes jelentésében - a Dávid- -transzportok lebonyolításáról 1942-ben - azt olvassuk, hogy mindennemű előkészítő munka, amely ezzel az akcióval összefüggött, bizalmasnak és titkosnak lett minősítve, s ezért az idevonatkozó tárgyalásokat mindenkor személyesen folytatták. A rendelkezéseket is csak élőszóban adták ki, írásba csak azokat a dolgokat foglalták, amelyekkel kapcsolatban félreértéseket akartak elkerülni, (pl. a transzportokkal összefüggő költségeket). Ha a technikai előkészítést, a miniszterelnökségnek és a belügyminisztériumnak a szlovák vasutak vezetőségével folytatott tárgyalásait ennyire bizalmasan kezelték és titkolták, mennyivel inkább így történt ez a deportálás politikai előkészítésének minden részletére vonatkozólag! Erre nézve azonban nincsenek akták, s amikor a politikai előkészítés és felelősség kérdését a szlovák kormány belügyminiszterének és a zsidó ügyeket irányító német tanácsadójának perében napirendre tűzték, az történt, hogy amit mindkét vádlott a felelősségről elmondott, az egymásnak homlokegyenest ellentmondott. Mindketten igyekeztek elhárítani magukról és arról az oldalról, ahol állottak, a deportálás kezdeményezésének felelősségét. Minden erejükkel azon voltak, hogy ebben a vádpontban tisztára mossák magukat, mert azéletükről volt szó. Terhelő körülmények mindkét vádlottal szemben felmerültek, s a tárgyalás anyaga alapján azt kell mondani, hogy a deportálásért való felelősség megoszlott a Wisliczeny által képviselt német kormánytényezők és a belügyminiszter által mentegetni kísérelt honi hatóságok között. (Pedig a vitás kérdést tisztázni lehetne, mert ismerve a németek alaposságát. teljes bizonyossággal feltételezhető, hogy a német politikai rendőrség irattára tartalmazott a szlovákiai zsidók deportálásának politikai előzményeire vonatkozó feljegyzéseket és rendelkezéseket. Az idevonatkozó német aktaanyag azonban ez ideig nem vált ismertté. Lehet, hogy megsemmisült, lehet, hogy a Németországot megszálló hatalmak valamelyike által zsákmányolt hivatalos akták tömkelegében lappang.) A deportálás harmadik szakaszáról: a deportáltak sorsáról, szenvedéseiről és élményeiről vannak forrásaink. Mikor 1945-ben az életben maradottak hazatértek, jegyzőkönyvet vettek fel velük, s ezek számos fontos részľetet tartalmaznak. Néhány, visszaemlékezéseket tartalmazó munka nyomtatásban is megjelent. Az Oswi§cimbe került szerencsétlenek életét más országokból odakerült foglyok is megörökítették. Hiányzik azonban a teljes és részletes kép arról, miként alakult a Lublin környékére deportáltak sorsa. Néhányuk levele eljutott Szlovákiába, s ezek nagyon keserves dolgokat tartalmaznak, de a legkeservesebbeket homály fedi. Az 1942-es deportálást két hatóság intézte: a belügyminisztérium által 1941 őszén felállított XIV. ügyosztály és a Központi Gazdasági Hivatal, az UHU (Ústredný hospodársky úrad). A deportálandók jegyzékét a XIV. ügyosztály állította össze, ső továbbította a gárdának és a csendőrségnek, hogy gyűjtsék össze
