Irodalmi Szemle, 1991
1991/5 - Fónod Zoltán: Egy gyanúsítás és környéke
FÓNOD ZOLTÁN Egy gyanúsítás és környéke Annyi nyegleség, sértő rosszindulat van ebben az alagsori filológiában, hogy a méltó válasz az lenne, ha nincs válasz. Ezt azonban nem tehettem meg, elsősorban az olvasókkal és a közvéleménnyel szemben, hisz a cikk íróját a hitelrontás nyilvánvaló szándéka vezeti, így legalább jelezni illik, hol torzít a „tükör“. Az már nem is érdekel, hogy miért. A kritika természetes joga, hogy tárgyilagos legyen, minden olyan kérdést felvessen, mely a kritikusban kételyt, nemtetszést, ellenkezést vált ki. Természetesnek tartom az ellenvéleményt, a fenntartásokat minden írással, megnyilvánulással szemben. A gyanúsítást tartom megalázónak. És ez vonatkozik a Kőtábláink című kötet „filológiai“ visszajelzéseire is. Elöljáróban nem árt utalnunk arra, hogy az említett írás (Kisebbségi szerepkörben) egy olyan munka (talán terjedelmesebbre sikerült) bevezetője, mely a két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalom korszakolását, hossz- és keresztmetszetét kívánja bemutatni. A kisebbségi történelem tényeivel nem felfedezni akart, új tényeket felsorakoztatni, hanem „felvezetni“ a témát, utalni kisebbségi életünk legfontosabb történéseire. Nem tehette ezt másként, mint a korabeli forrásokra és az összegező jellegű monografikus feldolgozásokra támaszkodva, melyek e témakörben megjelentek. A műfajban Turczel Lajos Két kor mezsgyéjén című kötete, valamint (gazdasági vonatkozásban) Arató Endre tanulmányai a két világháború közötti kisebbségi történelemnek olyan alapművei, melyek megkerülhetetlenek. Alaposságuk, tudományos igényességük és a feldolgozott források mérhetetlen mennyisége egyaránt pótolhatatlanná teszi őket. Akárcsak azokat a forrásokat, melyek a különböző (gyűjteményes) kötetekben megjelentek. Az összegző jellegű művek között a sort kiegészíti Csanda Sándor Első nemzedék című kötete. Ebben nem a rendszerezés, hanem a feltárás kutatómunkája jelenti a kötet erényeit. Ez az első olyan irodalomtörténeti áttekintés, mely a korabeli forrásokra támaszkodva összefoglaló portrékban mutatja be irodalmunk képviselőit. Turczel Lajos későbbi kötetei (Hiányzó fejezetek, Tanulmányok és emlékezések stb.) még tovább szélesítik a kört. Nincs olyan téma (talán a Magyar Szellemi Társaság kivételével), mellyel ne foglalkozott volna. És nincs olyan kutató vagy kortárs, aki Turczelnál jobban ismerné a két világháború közötti magyar irodalom és szellemiség kérdéseit. A Kisebbségi szerepkörben című vázlat tehát nem vállalkozott többre, mint a feltárt és megismert igazságok ismétlésére. Mégpedig oly módon, hogy az ere-
