Irodalmi Szemle, 1991

1991/5 - Fónod Zoltán: Egy gyanúsítás és környéke

Egy gyanúsítás és környéke

deti források ismerete birtokában utal a megformált és kimondott igazságokra, megállapításokra. Mert bármennyire kiváló és magas színvonalú is egy-egy összegző mű, nem pótolhatja az eredeti műveket, forrásokat, melyek nélkül az előbbiek sem születtek volna meg. Ahogy egyetlen, még a legtökéletesebb tartalmi ismertetés sem adhat igazi irodalmi élményt, ugyanúgy az alapvető források ismerete nélkül sem lehet egy-egy korszakkal, történéséivé) foglalkozni. Ezért kétségbe vonni bárkinek azt a jogát, hogy az összegző jellegű^nűvek mellett eredeti forrásokra támaszkodjon - túlzó és alaptalan. Még akkor ts^ha képtelenség az irodalmi múlttal, kisebbségi sorssal úgy foglalkozni, hogy témabeli azonosságok, forrásmunkabeli érintkezések ne fordulnának elő. A valós élet ugyanis történelemmé vált, és ez különböző forrásokban, művekben dokumentálódott. A Kisebbségi szerepkörben című tanulmányban a pontos oldalszám közlése egyértelműen utal az eredeti forrásművekre. És ezt a tényt néhány előforduló pontatlanság sem kérdőjelezheti meg. Szeretném elöljáróban leszögezni, hogy Cs. G. nem említ egyetlen olyan forrást vagy szerzőt sem, akit (v. amit) forrásként nem említettem volna.

A filológia alkonya című írás a módszeres hitelrontás szándékával íródott. Csanda Gábor először „erkölcsileg“ akar „leleplezni", majd a szakmai illetékességet kétségbe vonni. Mindezt rendkívül rutinosan teszi! Azzal kezdi, hogy Kemény (G.) Gábor így tűnt el egy gondolat című kötetének korszakolása „teljes egészében megegyezik“ a Kőtábláink korszakolásával. Arról nem szól, hogy Kemény (G.) Gábor korszakolását az említett kötetben (de a Tegnapi önismeretben is!) szó szerint idézem. íme: „Meghatározása szerint a csehszlovákiai magyar irodalom első szakaszát: »Előjáték a kisebbségi sorshoz (1919—1924)«; a másodikat: »A kisebbségi öntudat kora (1924—1933)«; a harmadikat: »A kritikai tisztázódás évei (1929-1933)«; a negyediket: »Egyéni utakon - hazafelé (1933—1938)« elnevezéssel illeti.“ (Kőtábláink, 47-48.1.) Arra vonatkozóan, hogy a korszakolásom mennyiben egyezik az említettel, beszéljenek a tények. A Kőtábláink szövege szerint: „három fejlődési szakaszról beszélhetünk:

a) az útkeresés és a műkedvelő irodalom éveiről (1919-1924);

b) a kisebbségi irodalom formálódásának idejéről (1925-1929);

c) a realizmus és a modern irodalmi törekvések időszakáról (1930-1938).“

Egyébként a korszakhatárok a kortárs írók nagy részénél (Szvatkó Pál, Vass

László, Kovács Endre, Szalatnai Rezső, Fábry Zoltán stb.) nagyjából megegyeznek. Sajnálom, hogy Cs. G. filológiai „mélyfúrásai“ ilyen egyértelmű esetben is megbízhatatlanok.

A szakmai illetéktelenséget az általa ismert forrásokból vett idézetekkel, valamint a jegyzetapparátus pontatlanságaival próbálja bizonyítani. Távol áll tőlem, hogy a hibákat, pontatlanságokat védjem, az a tény azonban, hogy mintegy ötven oldalon százötven jegyzetet használtam, arra vall, kényesen ügyeltem rá, hogy valakit is elhallgassak, vagy kisajátítsak. A százötven jegyzet közül öt(!) esetben hiányzik az oldalszám. Sajnálatos és számomra is megütközést keltő az a jegyzet, ahol (első előfordulásban) elmaradt a gyűjteményes kötet címének pontos megnevezése (A visszatért Felvidék adattára 1918-1938, Bp. 1939). Ennek ellenére azt állítani, hogy a szerző számára „sokszor az is mindegy, hogy az általa idézett mű úgy, ahogy feltünteti, nem jelent meg - mivel több más művel együtt, gyűj