Irodalmi Szemle, 1991
1991/5 - Tőzsér Árpád: Jelentések egy (létre)nyitott műhöz (Grendel Lajos három regényéről)
Jelentések egy (létre)nyitott műhöz kapják érvényüket vagy érvénytelenségüket. így alakul ki az a sajátos grendeli világegyetem, amely tengely híján nem forog, s nem is halad, hanem épül, növekszik, minden irányban terjed, s mozgásával sajátos teret és időt teremt maga köré;- ahogy a Tragédia ban a történelem „világélmény“, úgy Grendel művében (a szerző ironikus alapállásának megfelelően) ez a történelem valamiféle „galeri- élménnyt“, azaz egy kisváros polgárságának emlékévé travesztálódik. A figurák mint „alakváltozatok“ itt nem történelmi személyiségek, hanem a központi hős különböző korokban és helyzetekben kiteljesedő komplementerei. S mint efféle féloldalas „egy név plusz egy hangok“, nem mentesek bizonyos groteszk-paro- disztikus vonásoktól, mintha a szerző azt az igazságot akarná bizonyítani, amelyet Egon Naganowski fogalmazott meg Joyce Ulyssesével kapcsolatban: „Minden kornak olyan eposza van, amilyenre rászolgált“;- Grendel hőse - Madách Ádámjához hasonlóan - kiábrándultsága, szkepszise ellenére is elfogadja az élet továbbvitelének azt az erkölcsi parancsát, amelyet a gyermek jelent az ember számára. Az elmondottakból kiviláglik, hogy Grendel trilógiája Az ember tragédiájával mint feltételezett archetípussal összevetve egyrészt határozott egyezéseket, másrészt jellemző, hogy ne mondjam törvényszerű eltéréseket, mutat. (Mint mondjuk a nyelvi átvételek és az eredeti szóalakok szabályos megfelelései!) Ezek a megfelelések lehetnek persze véletlenszerűek is, de lehetnek szándékosak is, s hogy mi az igazság, annak megmondhatója csak a szerző lehetne, vagy ő sem, mert hisz ahogyan valahol olvastam, a szerző képletesen minden műve megírása után meghal, azaz ha kommentálni akarja művét, azt már csak egy művétől idegen szerzőként teheti. Vagyis: minden mű nyitott, minden jelentés benne van az alkotásban, amely logikailag igazolható. Grendel trilógiájának esetében sem az a kérdés, hogy mennyire hatott szerzőjére Az ember tragédiája, hanem az, hogy mennyire igazolható a két mű párhuzama magából a trilógiából, s a párhuzam felfejtése és elemzése mennyire segíti szerzőnk művének a teljesebb megértését. Nem vitás, hogy a műben munkáló leghatékonyabb erő az eddig érvényes (elsősorban regénypoétikai és erkölcsi) értékek relativizálása, s az interpretálónak nem lehet más feladata, mint ezt az erőt - minél több hagyományos értékkel szembesítve - működés közben felmutatni. 3 Azt hiszem, az elmondottak alapján kézenfekvő: Grendel Lajos trilógiája olyan mű, amely nem egyetlen értelmezést, hanem az értelmezési lehetőségek sorát kínálja. Irodalmi-szellemi hagyományaink egyik alapértékével (Madách Tragédiájával) összevetve az a bölcseleti-etikai jelentéssíkja látszik a legáltalánosabbnak, a leginkább meghatározónak, amelyet Madách művével (és Vörösmarty Gondolatok a könyvtártanával) kapcsolatban az „és mégis“ filozófiájaként szoktak emlegetni: az ember történelmi és jelenbeli helyzete reménytelen, és mégis élni kell! Ilyen vonatkozásban (és fejtegetésünket továbbmozdítandó) adódik a kérdés: van-e a Grendel-trilógia világképében (az Áttételek utolsó fejezetén kívül is), olyan mozzanat, amely a mű minden filozófiai és etikai szkepszise ellenére ezt a „mégis“-t motiválja? Mielőtt azonban erre a jelentős kérdésre megkísérelnénk
