Irodalmi Szemle, 1991
1991/5 - Tőzsér Árpád: Jelentések egy (létre)nyitott műhöz (Grendel Lajos három regényéről)
Tőzsér Árpád nak tartott szlovák irodalom mellé zuhant, s az irodalmi konvenciók, sőt szocialista realista doktrínák letéteményesévé lett. Ilyenféleképpen a Csehszlovákia—^Magyarország irányú küldetéstudat, a „kisebbségi messianizmus“ elmélete minden téren hibásnak, használhatatlannak bizonyult, s a szlovákiai magyar írók derékhada (a korábbi reformtapasztalatok s az egykorú magyarországi irodalmi pluralizmus jegyében a „normalizációs“ szocialista realizmusnak is ellenállva) a külső céloktól a belső célok, a belső építkezés felé fordult. Ez magyarázza azt a paradox helyzetet, hogy míg a 70-es években a cseh és szlovák politikai és szellemi életben dühöngött a „konszolidáció“, s az értelmiségiek ezreit, ha nem tízezreit tették lehetetlenné, addig a szlovákiai magyar irodalom ebben az időben a „felfutás“, a korábbi szándékok, akarások beérésének az időszakát élte. Ennek a szlovákiai magyar irodalmi reneszánsznak a reprezentánsa az 1979- ben debütáló Grendel Lajos. Debütje, a Hűtlenek című elbeszéléskötet még csak „igénybejelentés“, de a gyors egymásutánban megjelenő Éleslövészet (1981), Galeri (1982) és Áttételek (1985) című regényei (amelyek közben már egy kötetbe fogva is megjelentek, s így a szerző által is trilógiának minősíttettek) a bevezetőben vázolt akarások irodalmával szemben már valóságos áttörést jelentettek, s a hazai szlovák s elsősorban a magyarországi lapokban, irodalmi folyóiratokban (több mint) élénk és terjedelmében szokatlanul nagy kritikai visszhangot váltottak ki. Éppen ezért talán nem lesz érdektelen, ha most, 1990-ben, amikor e regények esztétikai értéke kicsit már az időben is értéknek bizonyult, még egyszer (s a három regény összetartozásának szempontjából is) megnézzük ezt a teljesítményt, s egyben az „áttörés“ motivációját is közelebbről szemügyre vesszük. Grendel Lajos tehát a 70-es évek végén, illetve a nyolcvanas évek elején indul, s a bevezetőben elmondottak szempontjából nem elhanyagolható a körülmény, hogy ez az indulás egybeesik a Mozgó Világ fénykorával. Grendelt ugyanis szoros személyes kapcsolatok és eszmei rokonság fűzte a Mozgó Világ szerkesztői és szerzői köréhez (s rajtuk keresztül a magyar irodalom minden jelentős áramlatához), s ez a kapcsolat természetesen nem maradt hatás nélkül a fiatal író indulására sem. Leegyszerűsítve talán azt is mondhatnánk, hogy Grendel az első jelentős szlovákiai magyar író, aki az egykorú modern magyar irodalom jellemző értékeit is meghatározóan műveibe építette. Pontosabban: míg mondjuk Forbáth Imre és más jelentős, de a magyar irodalom egésze által nem recipiált csehszlovákiai magyar szerzők a régebbi hagyományaink s a világirodalom természetes iskolája mellett inkább a cseh és szlovák irodalom értékei felől közelítették az egykorú magyar irodalom egészét, addig Grendel-felismerve a csehszlovák-ma- gyar összefüggésrend időközbeni átrendeződését - éppen fordítva jár el: arccal a szlovákiai magyar, valamint a cseh és szlovák irodalom felé a jelenkori modern irodalom értékeit kamatoztatja. (A világirodalmi hatásokról itt most természetesen nem beszélünk.) Ezzel feladni látszik ugyan azt a fajta kisebbségi „másságot“, amelyről - az írekkel kapcsolatban - Borges azt írja, hogy képes volt „megújítani az angol kultúrát“ (állandó idegen nyelvi és kulturális környezete alapján a szlovákiai magyar író is sokszor érezhetné magát „írnek“ a magyar irodalomban), de valóban csak látszólag, mert végeredményben a másság-adottság mégis
