Irodalmi Szemle, 1991
1991/5 - Bohumil Hrabal: Varázsfuvola (elbeszélés)
Bohumil Hrabal és mindaz, amit hallottam és amit hallgattam, minden kifordult a tengelycsapjából. és én már csak emberi beszédet hallottam, amelynek nem volt értelme, hát fizettem, még megajándékoztak egy sörrel, aztán kiléptem az éjszakába, fölemeltem a fejem, mint mindig, az eget néztem, Szent Egyed egét, hideg éjszaka lesz és csillagos, és én az ablakomból, az ötödik emeletről ferdén meglátom a hold sarlóját, hát mentem, a Paŕížská utca már csendes volt, egy rendőrkocsi haladt rajta, hangtalanul megállt, kilépett belőle egy rendőr és halkan idézéseket helyezett azoknak az autóknak az ablaktörlői alá, amelyek tiltott helyen álltak, aztán a reflektorok csendesen bekanyarodtak és tovább haladtak a Maison Op- pelt felé, ahonnan Franz Kafka egyszer le akart ugrani az ötödik emeletről, és én aztán egyedül álltam az Óvárosi téren, senki se járt arra, leültem az első padra és elálmodoztam... Velem szemben Húsz János szobra magaslott, amikor őt égették, egy öreg néni egy kis rozsét hozott, hogy Húsz János jobban égjen, a szobor sötétben állt a tér közepén, de a Kinský-palota falai és a tér egész keleti fala erős fényű nátronlámpáktól megvilágítva ragyogott, úgyhogy a szobor fekete sziluettje élesen kirajzolódott a paloták és házak rózsaszínű és sárgás hátterén, és én egyedül ültem, és egy fiú felugrott az egyik padra és onnan tovább egymásután a többire, és az Óvárosi tér szívéből halk fuvolahang szállt föl, csendeske és mégis oly átható fuvolahang, mintha valamely magányos térségen szólna, legelőn vagy elhagyatott tó felszínén, az a fuvolahang éppen magányában, pusztán önmagában is megható volt, de azért is, mert csak néhány órával ezelőtt robogtak el innen a vízágyúkat és könnygázt szállító utolsó autók, az utolsó autók a farkaskutyákkal, azokkal a csodaszép német juhászkutyákkal, melyek most biztosan a ketreceikben pihennek a megerőltető vasárnap és hétfő után, de az Óvárosi téren a szobor szívéből úgy szólt a fuvolahang, hogy megijedtem, fölálltam, fölemeltem a kezem, és arrafelé fordítottam a fejem... és igen, a fuvolahang egyre följebb emelkedett és egyre messzebbre áradt a téren a bokrok körül, amelyek fölött Húsz János mester szobra magaslik, igen, onnan szállt fölfelé, azokból a tűlevelű bokrokból, amelyek télen sem sárgulnak meg, most néhány járókelő tűnt föl, hangjukat fölerősítette a tér üressége, de senki sem állt meg, a lépések átlósan távolodtak a Železná utcából a Paŕížská utcába, a Dlouhá tndából a Me- lantrosskába, aztán a fuvola elhallgatott, a csend pattanásig feszült, mint a túlfeszített húr, és én láttam, hogy a Huszt körülvevő kőkorláton szétnyílnak a bokrok ágai, valaki a tér kövezetére ugrott, aztán a fekete szobortól elvált egy másik emberalak is, gyerekkocsit tartott maga előtt, és a szobor fekete sötétségéből most a hajdani gyógyszertár, az Egyszarvú előtt szétáradó ragyogó fénykörbe egy fiatal nő lépett be, és a fiatalemberrel együtt gyerekkocsit tolt maga előtt, amelyben talán az a varázsfuvola feküdt, és én, mert irodalmár vagyok, fölnéztem a hajdani gyógyszertár első emeletének ablakaira, és eszembe jutott, hogy Ausztria alatt itt volt Berta Fanta asszony szalonja, és az ott tartott beszélgetéseken jelen volt Franz Kafka, Albert Einstein, Rudolf Steiner, Max Brod és a lengyel költők., és a varázs-gyerekkocsi bekanyarodott a Královskára, a Paŕížská utcából egy taxi közeledett, fölemelt kezemmel megállítottam világító homlokdíszét... és amikor beültem, rádöbbentem, hogy az a varázsfuvola pontosan azon a helyen szólt, ahol a vertikális üzenet gombolyodik lefelé... Hiszem, hogy dolgaid vezérlése ismét visszatér a te kezedbe, ó, nép...
