Irodalmi Szemle, 1991
1991/5 - Hajdú István: A jegy (elbeszélés)
Hajdú István belerakjunk valamit és elküldjük, így a nagybetűs szöveg csak a tartalmára vonatkozhatott. Harmonikaként rántottam szét, a papír sercegve engedett, és a menetjegy csakugyan ott volt a boríték oldalához lapulva, mint valami barna alga. Nem állt szándékomban utazni, nem vágytam idegen környezetre. A jegyet mégis a zsebembe csúsztattam, más tárgyak szomszédságába: zsebkendő, aprópénz, villamosjegy közé. Meghatározatlan céllal indultam a fürdőszoba felé-szeretek kóvályogni a lakásban. Közben felcsíptem egy-két szemetet a szőnyegről. Ezt nem pedantériából tettem, hisz lett volna mit kipucolni, elmosni, feltörölni bőven, hanem csak úgy. Egyik ismerősöm unalmában előszeretettel alkalmazza a telefonkönyv-kúrát. Egyszerűen felüti és olvassa. Jobb, mint a relaxáció! Módszeresen, betűről betűre, nevekről címekre, számról számra. Nem vágja be őket, mint József Attila a francia szótárt, de ujjával kíséri a szöveget és hangosan olvas. Valami hasonló volt számomra a szemétcsipegetés. A fürdőszobához érve felkattintottam a villanyt, hogy azonnal leoltsam, mihelyt meglátom megjelenni a hosszúkás fénycsíkot a küszöb alatt. Az agyamban még kétszer kipróbáltam a műveletet - így: „Fénysebesség, ez az ajtó nem zár hermetikusan, megmosakszom.“ A tisztasághoz vezető út nem zökkenőmentes - a fürdőszobában a küszöb magasított. Megszabadultunk az élet mocskától a fürdővel? Pazar gondolat: mindennap ott feküdni a vízben, dörzsölni magunkról a büdös izzadságot, újabb és újabb bőrréteget hámozni le magunkról, miközben lelkünk egyre tisztább, gyönyörűbb, bűntelenebb lesz, olyannyira, hogy másnap tiszta lappal indulhatunk. S ezt még el is hisszük. Megbocsátunk magunknak, feloldozzuk önmagunkat, hogy aztán kikelvén a kádból újra hajszolni kezdjük azt a kocka romlott vajat, ami minden ember fején ott bűzlik. Különböző intenzitással. Csináljuk a magunk kis cseleit, hoppiáit, ármányságait, bosszúit a „rajtunk történt igazságtalanságokért“. Majd este újra megfürdünk, szagos, illatos fürdőben. Átvitt értelemben ezt jelentené a keresztényeknek a szenteltvíz? Bizonyára. Nem léptem be a fürdőbe, még eszembe sem jutott illatos fürdőt csinálni. Majd ha kedvem lesz egyszer, valamikor, megtisztítom a testemet a rám ragadt kosztól. A lelkem meg... Az csak maradjon úgy, ahogy van! - a vaj még kicsi, a szaga elviselhető, a színe is a vajéhoz hasonló. Vagy ez is csak amolyan hamis erkölcsi papirusz? Bizonytalan vagyok e kérdésben. Visszaballagtam a szobába (két szemetet újra felcsípve). A felkoncolt boríték még mindig ott hevert az asztalon, mint valami kihívás, mint egy rejtelmes, izgalmas veszélyforrás - mint egy idegesítő valami. Zsebembe nyúltam, a jegyet óvatosan, gondosan szemügyre vettem. Nem volt rajta dátum, sem helységnév, sőt ár sem. Ezt egyáltalán nem találtam furcsának, titokban ehhez hasonló irracionalitást vártam, hogy durván, akaratomon kívül robbanjak ki az álmos, remegő kocsonyából. A menetjegyet a zsebkendőmbe csomagoltam, mint a hamuban sült pogácsát, és kiléptem az ajtón. A szomszédom (G. néni) ajtaja előtt szemét volt kitéve. Az asszony már koros volt, nem ugrálhatott zerge módjára a lépcsőkön - a szemetet kitette az ajtó elé, s ha ő arra járt, lefutott vele, majd vissza. G. néni ezt természetesen nem fogadhatta el ingyen. Mindig várta az ajtó mögött, és behívta kávéra, süteményre.
