Irodalmi Szemle, 1991

1991/5 - Hajdú István: A jegy (elbeszélés)

A jegy

Kezdetben vonakodva fogadta el a meghívást, de később már hiányzott volna neki az invitálás. Jól érezte magát G. néninél. Az asszonyban volt valami furcsa, veleszületett udvariasság. Nem túlbuzgó, talpnyalós, hanem arisztokratikus, tartózkodó, s mindez a korral járó bölcsesség természetes foglalatában. A lakásban pedáns tisztaság volt és gyertyaszag. Kávén, süteményen és teán kívül mással - mármint szesszel - nem kínáita sosem. Nem mintha hiányzott volna neki, csak ez olyan furcsa volt, szokatlan, titokzatos.

Visszatérve a szeméttel, a kémlelőnyílásra pillantott, kattant a zár, G. néni ott állt előtte feketében, vállán átvetett stólával.- Jó napot, G. néni - köszöntötte.- Jó napot. Ha van időd, gyere be egy kávéra.- Köszönöm, de én utazom.- Utazol? Hová?- Még nem tudom.- Hm, ez érdekes. Valahová utazni csak úgy... De attól még bejöhetsz.- Hát jó.

Bent ugyanaz a gyertyaszag fogadta, mint mindig, csak most a gyertyák láthatóak is voltak. Egy furcsa alakú gyertyatartóban hét szál gyertya égett komoran, gyászosan, a bánat mementójaként. Úgy tett, mintha nem látná őket, úgy ült le, háttal, hogy G. néninek ne kelljen magyarázkodnia. A kávét kis porceláncsészékből itták, aprókat kortyolva, élvezve a serkentő ital zamatát. Kávézás közben dohányozni szokott, de itt nem mert rágyújtani. Tudta, hogy G. néni nem dohányzik, de ha megkérdezné, hogy rágyújthat-e, biztosan nem mondana nemet.- Ma utazol? - kérdezte halkan az öregasszony, áttetsző kezével a csésze után nyúlva.- Igen, találtam egy jegyet és utazom - felelte, és közben arra gondolt, hogy mit fog válaszolni, ha újra az úticélja iránt érdeklődne. Hörpintett a kávéból, elterelő manőverként.- Nem az a fontos soha, hogy hová utazol, hanem hogy mi célból, milyen indítékkal.- Én céltalanul utazom.- Ez nem igaz. Unatkozol, vágysz valamire. Ma a magnót sem bömböltetted.- Nem éreztem jól magam, takarítottam.- Ma én is utazom.- Hogyhogy...- Mögötted a gyertyák égnek, a gondolatbeli utazás menetjegyei. Én már túl öreg vagyok a valódi utazásra, így csak elmélkedem, imádkozom, nálunk zsidóknál már ez csak így szokás.- Maga zsidó?- Igen, az vagyok. Csodálkozol?- Nem. De miért éppen ma utazik, akarom mondani, emlékezik?- Ha akarod, elmondok neked egy furcsa történetet. Tudod, kevés embernek mondtam el ezt, azt hiszem, tulajdonképpen még senkinek. A háború után a cionista mozgalmak nem örültek volna ennek a vallomásnak. Én nem tudok hazud