Irodalmi Szemle, 1991
1991/5 - Gál Sándor: Jelentés a folyónak (regény-részlet)
Gál Sándor a betonkerítésnek csak az alsó része készült el és az oszlopok, de az oszlopok köze még nem volt bedeszkázva. A tömeg zajgott, zsibongott, egymás szavába vágtak a férfiak, asszonyok, mindenki hallani-tudni szeretett volna mindent.- Nézzétek, nézzétek! Ott vezetik - mondta valaki hangosan.- Hol?- Most jönnek ki a házból. S valóban: két csendőr között megjelent Kiss úr a házuk ajtajában. Hátrafelé mentek, kerestek valamit. De mit? Az emberek találgatták a lehetőségeket. Aztán egyszerre csak, isten tudja, honnan, elterjedt a hír, hogy azt a husángot keresik, amellyel Kiss úr az anyját agyoncsapta. András nem látott semmit, a felnőttek eltakarták előle a kilátást. De nem is igen érdekelte az, ami a többieket oly nagy izgalomban tartotta. A halál fogalmát még nem értette, így a gyilkolásét sem. A kardjával játszott, hol kihúzta a hüvelyéből, hol visszalökte. Legszívesebben elsurrant volna ebből a csődületből Jacsóhoz, megnézni a kis- galambokat, vagy le a Fődásásba, szerezni néhány ólomgolyót. De nem mehetett, a Pestinénit nem hagyhatta el, mert a nyomorék asszony szerette, ha vele van. Közben a csendőrök az ölfa között megtalálták a husángot, amellyel Kiss úr megölte az anyját.- Rettenetes - zúgott-morajlott a tömeg rettenetes.- De hát miért tette?- Miért, miért? Pénz kellett volna a fiatalúrnak...- Pénz?- Az hát! De az anyja nem adott.- Urat nevelt...- Akasztófavirágot! Andrásnak melege volt, és pisilnia kellett.- Pisilnom kell - rázta meg a mellette álló nyomorék asszony kezét. - Mindjárt jövök - mondta, és már szaladt is a kocsma mögé. Lecsurgatta a falat és visszament. Kiss urat a két csendőr közrefogta, és beterelte a házba. A tömeg lassan oszladozni kezdett, senkinek sem volt fölös ideje a bámészkodásra. A munkabíró férfiak a háborúban voltak, az asszonyoknak kellett helyettük elvégezni a munka nehezét is. Volt, ahol most csépelték a gabonát; összetorlódott a tennivaló. Még szerencse, hogy kedvezett az időjárás, nem esett, nem akadályozta a munkát.- Pedig az apja szegény, rendes ember volt - mondta az egyik asszony. - Tisztességes, jó gazdaember.- Ha élne, kitekerné a fiatalúr nyakát.- Ha élne... De nem él.- Ö akart urat nevelni a fiából, azért taníttatta.- Én azt hallottam, az anyja akarta... Hogy ő vitte az iskolába...- Jó iskolába vitte... A Kiss-portáról a kisbíró jött a tömeg felé. Megállt az emberek előtt, és hangosan, mint amikor közérdekű közleményt hirdet ki a falu lakói előtt, elkiáltotta magát:
