Irodalmi Szemle, 1991

1991/5 - Gál Sándor: Jelentés a folyónak (regény-részlet)

Jelentés a folyónak

lőzve a rajt, hol elmaradva tőle. Cikáztak, suhantak a lomha, zárt alakzat körül, fürgén, könnyedén, játékosan. Pontosan a fejük fölött húzott el a raj, sokáig nézték a dübörgő gépeket, már sajgott a tarkójuk, de csak nézték, nézték a zúgó masinákat, ahogy lassan távolodtak az égen. Amikor elült a dübörgés, Sára vette a kaszát, megköszörülte és beállt az utolsó rendbe. Nem volt kedve ebédelni. Délutánra az árpa markokban feküdt a tarlón. Sára most ebédelt csak, és András is vele. Ahogy lassan fogyasztották az ételt, ismét feldübörgött az ég. Megint bombázók húztak a magasban, az előbbiek nyomában, de ezek már nem repülhettek át felettük olyan nyugodtan, mint amazok. Megkavarodott fönt minden. Valahonnan gyors repülőgépek érkeztek, megtámadták a bombázókat, s a tiszta ég mennydörögni kezdett, mint vihar idején. A bombázók zárt rendje azonban nem bomlott fel, csak terhüktől szabadultak meg a támadáskor. Apró pontok váltak le róluk, és fütyülve-sivítva zuhantak az aratásra érett mezők felé, s ahol földet értek, meghasadt a föld, szétszakadt, szertefröccsent, szanaszét ömlött dübörögve, lángot és füstöt vetve. A saroglyához kötött Juci kitágult orrlikkal nyerített, a kicsi Éva sírt. Sára remegve takarta be testével a kislányt és Andrist. Már régen elcsendesedett minden égen és földön, de még mindig nem mert megmoccanni, még mindig nem merte felemelni a fejét, még mindig nem mert az égre tekinteni.- Már elmentek - hallotta a fia hangját.

Felült, majd felállt és körülnézett. A földek felett piszkosszürke füst gomoly- gott, odább, a domboldalon égett az egyik búzatábla, s körös-körül mély, fekete lyukak tátongtak: a már learatott árpaföld túlsó végén is kettő, közel egymáshoz, s a marokba szedett árpa szétszóródott, összekavarodott a fölrepedt és szétterült fekete földdel. Sára egy ideig nézte a füstölgő tölcséreket s az elsodort árpamarkokat, amelyeket immár kévébe kötni nem lehet. Fogta a nagygereblyét, és lassan, mint máskor a felkötött kévék nyomában a gyülét, kezdte összehúzni a légnyomás elsodorta kalászokat. Nem keresztekbe, petrencékbe rakom, gondolta, holnap pedig betemetjük a gödröket.

Kiss úr agyoncsapta az anyját.

A hír futótűzként lobbant végig a falun. Tódult a nép a Kisutcára, hogy lássák az anyagyilkost, amikor a kakastollasok elvezetik.

András ijedten állt a tömegben, alig értette, mit jelent az a szó, hogy anyagyilkos. A Pestinénivel ment a Kisutcára, aki igen távoli rokona volt a szülének, s Budapesten élt, nyomorék volt a jobb lába és a jobb keze. A visszacsatolás óta gyakran ellátogatott a szüléhez, hozta szegényt a nyomorúság, a megélhetési gondok, amelyek a fővárosban a háború előrehaladtával egyre nyomasztóbbakká váltak. A mostani idejövetelének is ez volt az oka: a drágaság, a szegénység. De azért ha jött, Andrisnak mindig hozott valami ajándékot. A tavaszon egy két- fedelű repülőgépet, amelynek Gigant volt a neve, most pedig egy kardot, szíjjal együtt. Amikor Pestinénivel elindultak megnézni, hogy Kiss urat hogyan viszik el a kakastollasok, a kard ott fityegett Andris oldalán fényesen, s a késő nyári napfényben olyan volt, mintha igazi lett volna.

Álltak a kocsma előtt a zajongó tömegben, szemben a betonkerítéssel körülkerített Kiss-portával, s lesték a csendőröket. Jól beláthattak az udvarba, mert