Irodalmi Szemle, 1991

1991/5 - Gál Sándor: Jelentés a folyónak (regény-részlet)

Gál Sándor- Engedd.

Rázódtak, zötykölődtek a köveken. Juci lassan, komótosan húzta a szekeret, lustán-öregesen emelgette a lábát, s néha, amikor a legyek és a falánk böglyök nagyon csípték, meg-megrázta a fejét, horkant egyet, mintha mérges lenne.

András jól tartotta a gyeplőt, kormányozta a lassú járású lovat. Gazdának, felnőttnek érezte magát - aratónak. A marokszedés már felnőttnek való munka.

A köves útról nemsokára letértek a Zsidófődek irányába vivő dűlőútra. Nagy csendesség honolt a határban, mintha nem is aratás ideje volna. Más nyarakon ilyenkor már javában pengtek a kaszák, dőlt a rendre vágott gabona, mozgott a föld is. Most azonban hallgatás nehezedett a folyóra, a folyó menti dombok vonulatára, a keskeny és szélesebb árpa- és búzaföldekre, a zölden nyújtózkodó kukoricatáblákra, gubancos szőlősorokra, s a Meggyesi pusztára is, amely itt állt közel a Zsidófődek szomszédságában, amerre András kormányozta a Juci vontatta szekeret. A szekéraljban a kicsi Éva aludt dundin és szőkén, akár egy festett angyalka. Nyugodt baba volt, evett és aludt, aludt és evett, szívta anyja melléből a tejet, mint egy kicsi istenke.

Az árpaföld végén, az út mellett vastag törzsű akácfa volt. Árnyékában álltak meg a szekérrel. Sára kifogta a lovat, és a saroglyához kötötte. De a szekérről előbb levette a lányát és a szerszámokat.

Délig nyugodtan telt az idő. Két rendet végig sikerült levágniuk, amelyeket András helyes, kerek markokba szedett. Ezután Sára leült a fa árnyékába pihenni, s megszoptatni a kicsit. András pedig füvet tépett és kezéből etette a Jucit. Nem volt valami nagy meleg, amolyan gabonaérlelő nap járt felettük, csak itt-ott úszott az égen egy-egy pocakos bárányfelhő. A kislány hamar jóllakott, és szokásához híven nyomban el is aludt. Sára begombolta blúzát, s egy kicsit megpihenni maga is íedőlt a kislány mellé. Fájt a válla s a karja is. Nehéz a kasza, nem asszonynak való.- Édesanyám - ült anyja mellé Andris -, hányat alszunk addig, amíg iskolába megyek?- Még sokat, kisfiam.- Aratás után?- Szeptember elsején.- Megtanulok írni, meg olvasni is. Gyorsan szeretnék megtanulni, hogy írhassak édesapának a harctérre. Ha majd tudok írni, megírom neki, hogy hogyan arattunk, meg hogy hogyan hajtottam a Jucit.- Megírhatod, mindent megírhatsz, kincsem. De most egyél, hogy erős légy.

A saroglyához kötött Juci hirtelen felhorkant, felkapta a fejét, s idegesen mozgatta a füleit.- Hő, Juci, nyughass - szólt rá Sára, de a ló nem nyugodott meg. Rázta a fejét, és riadtan kalapált a lábával. - Na, Juci! Mi lelt? - szólította újra Sára.- Valami zúg - mondta András.

Sára is felfogta a hangokat. Valahonnan a mérhetetlen magasságból érkeztek, egyre erősödve, egyre bővebb hullámokban.- Répülőgépek - mondta András -, nézd, milyen picikék - mutatott az égre.

Felettük rendezett ék alakzatban nehéz bombázógépek repültek északnyugati

irányba. Mellettük, körülöttük pedig parányi vadászgépek röpködtek, hol mege