Irodalmi Szemle, 1991
1991/5 - Walter Ciszek: Oroszországban Istennel II
Walter Ciszek bombáztak, és a vasúti sínek viszonylag jó állapotban voltak, így incidens nélkül értünk Moszkvába. Az NKVD irattárában fellelhető fényképeimből kisebb kiállítást rendezhetnének, „sovány, soványabb, legsoványabb“ címmel. A lubljankai börtönben újból több fényképet készítettek rólam, és alávetettek a felvételi procedúrának. Végül az alagsor egy nagyobb cellájába kísértek, ahol rajtam kívül már hatan voltak. Egy hét múlva magánzárkába kerültem. Ekkor kezdődött a naponta folytatott kihallgatások sorozata. Kihallgatom ezúttal több helyiséggel rendelkezett. Első alkalommal a helyiségek egyikében egy jó megjelenésű fiatalemberre lettem figyelmes, aki íróasztala mögött ülve iratokkal foglalatoskodott, s közben kíváncsian méregetett. A foglyok nem bámészkodhatnak, ezért a börtönben megtanultam egy szempillantással felmérni a terepet. A kihallgatást vezető tiszt harmincöt év körüli, nyugodt, magabiztos férfi volt. Felszólított, hogy üljek le. Kihallgatásomat adataim felsorolásával kezdte, majd kis szünetet tartva megkérdezte: „Nos, hajlandó együttműködni, és kérdéseimre teljes nyíltsággal válaszolni?“ „Természetesen - válaszoltam -, hiszen nincs mit lepleznem.“ A tiszt az ajtóhoz lépett, és behívta a kint ülő fiatalembert. „Ez a férfi munkatársaim egyike. Látta már őt?“, kérdezte. „Nem emlékszem“, válaszoltam. „Nos, mielőtt magát letartóztatták, őt küldtük Csaszovojba, hogy az ügyet feltárja.“ A fiatalember nem szólt egy szót sem, csak szemlélgetett, amíg a főnöke el nem bocsátotta. , Életem apró epizódjainak feltárása a mostani kihallgatások során egy hónapba telt. A hónap végén az NKVD-tiszt kijelentette: „Azt hiszem, gratulálnom kellene magának, mert semmit sem mondott el nekem.“ „Az a baj - jegyeztem meg erre -, hogy azt hiszi, jobban ismeri az életrajzomat, mint én magam.“ A tiszt ekkor első ízben vesztette el önuralmát, és rámkiáltott: „Vigyázzon a szavaira! Az irataiból látom, hogy valamit takargat. A permi kihallgatások anyagából ez világos.“ „Pedig ne higgye. Ha mindenáron azt akarják, hamis vallomást kicsikarhatnak az emberből, de ez nem jelenti az igazságot“, válaszoltam. „Mit ért az alatt, hogy kicsikarhatnak?“, kérdezte a tiszt. „Nos, Permben agyba- főbe vertek“, válaszoltam. „Ez nem igaz“, kiáltott fel a tiszt. „De bizony, igaz. Engem vertek meg, nem magát“, mondtam a szemébe nézve, mire a tiszt elhallgatott, és a kihallgatás véget ért. A kihallgatások további két hónapjában Szedov (így hívták a kihallgató tisztet) Septický érsekhez fűződő kapcsolatommal és a tőle kapott megbízatásommal foglalkozott. Legjobb tudásom szerint igyekeztem meggyőzni arról, hogy a feladat, amellyel az érsek megbízott, nem volt egyéb misszionáriusi küldetésnél. Szedov ezt nem értette, a többi kihallgatómhoz hasonlóan. Azt állította, hogy a papi hivatás valamilyen politikai küldetést álcáz. A kihallgatásra szánt három hónap leteltével Szedov rövidesen újból hívatott, és közölte velem, hogy tekintettel ügyem rendkívüliségére, felettesei további három hónapot engedélyeztek a kihallgatásomra. Egyben figyelmeztetett, hogy ez az utolsó lehetőségem az őszinte vallomásra, mert három hónap múlva elítélnek, s a büntetésem foka együttműködésem mértékétől függ majd.
