Irodalmi Szemle, 1991

1991/5 - Walter Ciszek: Oroszországban Istennel II

Oroszországban Istennel II.

mélyen aludt, és fogalma sincs arról, mi történt. Az NKVD emberei megfenyegettek bennünket, hogy ha nem mondjuk el az igazat, egész éjjel tart majd a kihallgatás, de ennek ellenére sem tudtak meg semmit, és egy órán belül távoztak. A kihallgatást követő izgatott beszélgetésből megtudtam, hogy az áldozat NKVD-besúgó volt, ezért ölték meg. Lehet, hogy valóban így volt. de az is lehetséges, hogy egy darabka kenyér vagy egy markonyi dohány miatt kellett meghalnia.

A hónap végén újra átcsoportosítottak bennünket, s én a szaratovi börtön sötét, nedves, penészes cellájába kerültem. Tizenkettőn voltunk a cellában, s ha éjjel álmában valaki megfordult, valamennyien felébredtünk, annyira ösz- szezs ú föl t a k be n n ü n ke t.

Második hete lehettem ebben a cellában, amikor kihallgatásra vittek. Mint a kihallgatások előtt mindig, most is undor fogott el. Az egész kihallgatást fölöslegesnek tartottam. Tudtam, hogy nem tettem semmi rosszat, ők viszont föltételezték rólam, hogy valamit elhallgatok. Hamis útlevéllel jöttem Oroszországba, ezért legfeljebb két-három év börtönnel büntethettek volna a törvény értelmében. Kihallgatóim tudtak a hamis útlevélről, de mintha ennek nem tulajdonítottak volna nagyobb jelentőséget, legfeljebb azt a föltevésüket erősítette meg, amit lépten-nyomon állítottak, hogy felforgatási szándékkal érkeztem a Szovjetunióba.

Aznap reggel a kihallgatók egész csoportjával találtam magam szemben. Egyikük kijelentette: „Maguk papok agitátorokként jönnek a Szovjetunióba, hogy a vallás ürügyén lázítsák a népet.“ Egészében véve nagyon zavaros kihallgatás folyt itt. Nehezen tudtam megőrizni a nyugalmamat, és pontosan válaszolni a különböző kihallgatóktól érkező, egymással össze nem függő, gyors egymásutánban feltett kérdésekre.

Egy januári éjszakán újból kihallgatásra kísértek. A kihallgatást egy nagyon fiatal, szőke tiszt vezette. Idegesen járkált fel-alá a szobában. Elmondta, hogy ez az utolsó alkalmam az igazság bevallására. Közben az asztalon megszólalt a telefon. A tiszt felvette a kagylót, egy kis ideig hallgatott, majd lecsapta, és örömujjongással rohant ki a szobából. Rövidesen többen összejöttek a ki- hallgatóhelyiségben, egymás vállát veregették és örvendeztek. Amikor észrevették, szóltak az őrnek, vezessen vissza a cellába. Alig vártam, hogy cellatársaimnak elmondhassam a hírt, amit a beszélgetésből kivettem: a szovjet csapatok visszafoglalták Mozsajszkot, Moszkva kapuját. A németek visszavonulnak. Moszkva biztonságban van.

Január 23-án újból kihallgatásra kísértek, de ezúttal egy rácsos ketrecbe kerültem, és rövidesen az őr utánam hozta a cellában hagyott holmimat: egy kenyeret és három kávéskanálnyi cukrot. Ebből tudtam, hogy utazni fogok. A börtönudvaron beszállítottak a rabomobilba, és kivittek az állomásra, ahol jókedvű emberekkel találkoztam. A frontról érkező jó hírek optimizmussal töltötték cl a polgári lakosságot és a katonákat egyaránt.

Őreimmel egy északi irányba haladó vonatra szálltunk. Ezúttal ötven óra alatt Moszkvába értünk. A kenyérrel és a cukorral most takarékosan bántam, előbbi tapasztalataimból okulva. Az út mentén mindenütt bombatölcséreket és romba dőlt házakat láttam. Mindez a német invázióra emlékeztetett. Most azonban nem