Irodalmi Szemle, 1991
1991/5
A TARTALOMBÓL ... az, hogy Grendel Hegelt Kierkegaard-ral cserélte föl, a struktúra szempontjából nem jelent egyebet, mint hogy hátat fordít a 19. századi, a „teljes igazságot“ közelítő oksági elvnek, s az egymásnak ellentmondó részigazságokat úgy rendeli egymás mellé (alá, fölé), hogy azok nem a „teljes igazságtól“, hanem egymástól kapják érvényüket vagy érvénytelenségüket. Tőzsér Árpád: Jelentések egy (létre)nyitott műhöz ... már nem szeretem nézni magam, megijedek az arcom látványától a fürdőszobában, már a saját tekintetem is fáj, a szememben fölfedezem a tegnapi részegséget, nem is reggelizek, és ha. akkor csak kávét és cigarettát, ülök az asztalnál, néha megvonaglik a kezem, és néhányszor elmondom magamban. Hrabal, Hrabal. Bohumil Hrabal, agyongyőzted magad, elérted az üresség csúcspontját... Bohumil Hrabal: Varázsfuvola Nekem elég érdekes gondolataim támadnak böfiztetés közben. És magának? Maga tényleg ott ül fönt, tölgyfa karosszékben, mint tekintetével a hadak mozdulatait inspiciáló hadvezér? Vagy csupán azt figyeli, hogy egyensúlyban vannak-e az égi üvegserpenyők? Én Magában azt szeretem, hogy van. (Az ördög pedig azért gonosz, mert nincs.) Szóval leküld valakit? Láng Zsolt: Esterházy könyve A szlovákiai magyar író a provinciális végletek hibridé. Tehetsége csak nagyon ritkán lel egérutat tudatának hasadékain. Csapnivaló könyveket ír, bril- liáns negyedfejezetekkel, de még a mégoly szépen megterített asztalok sarkán is ott díszeleg guszta kis meisseni porcelántégelyben egy darabka balkáni kaka. Hizsnyai Zoltán: Vízilótetem, avagy a szénfekete tarkó
