Irodalmi Szemle, 1991
1991/4 - Farkas Veronika: Képek, szobrok és más kalandok (tanulmány)
Képek, szobrok és más kalandok Az elmúlt év októberében rendezte meg a Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága első bemutatkozó kiállítását a Komáromi Duna Menti Múzeum valamennyi kiállító helyiségében. E csoportos tárlat harmincöt művész 185 alkotását mutatta be. A beküldött műveket nemzetközi zsűri bírálta el. FESTÉSZET A kiállításon szereplő népes festőgárda, a húsz művész anyaga a festői nyelvezet széles skáláját képviseli. Adódik ez a különbözőség a három művészgeneráció más és más valóságmegközelítési alapjából, a különböző művészi szándékból, a különböző formai és stiláris eszköztárból. A látvány, az élmény realisztikus ábrázolása, a közvetlen környezet, a táj, a város és a művész közelében élő személyek impressziójából született művek kiállítóink első és második nemzedékének pályafutásában, a hatvanas évek második felétől követhetők nyomon, és napjainkig jelen vannak festészetünkben. Gondolok itt Jaksics Ferenc, Janiga József, Kocsis Ernő, Rácz László, Szilva József és Tanóczky Ferenc műveire. Természetesen az egyéni látásmód, a szenzibi- litás, a temperamentum által valamennyien kialakították sajátos természetlátta- tásukat, önálló festői stílusukat. Bartusz György három szitanyomata a legújabb európai képzőművészeti törekvésekhez sorakozik fel. A rajzoló relativitása 7 másodpercen belül c. sorozata a művész gesztusának, a psziché, a kéz, a lendület kölcsönös függőségének kifejezője. Tiszta, nem kevert színei sajátos harmóniát sugallnak a kanavászon és a papír felületén. Duncsák Attila és Schrantz György festményein a figurák irreális környezetben mozognak. Kompozícióik az expresszív módon kezelt nagy felületek által izgalmas szürreális hatást keltenek. (Duncsák Attila: Bolondok hajója, tempera, 1990; A tragédia kellékei, tempera, 1990; Schrantz György: Mosolygó koponya, olaj, 1990; Öreg vasaló avagy a diktátor szorított helyzetben, olaj, 1990). Roskoványi István a színeket szenvedélyesen érzékelő festő. A mindennapok emberének életét, mozgásterét ábrázolja rendkívül árnyalt festői modorban. Úgy, hogy a motívum egy új igazság, a festői igazság hordozójává válik. Barci Géza tája még tartalmaz néhány valóságos formát a konkrét világból, ám ezeket felülnézetből, horizont alkalmazása nélkül, mint egy szőnyeget teríti
