Irodalmi Szemle, 1991

1991/4 - Grendel Lajos: Einstein harangjai (regényrészlet)

Grendel Lajos tanom, mindig megtöltve és kibiztosítva. Az óncsengő arra szolgál, hogy ha va­lamilyen kívánságom van, csöngetek vele, s akkor ő átjön az irodámba a szom­széd szobából, és teljesíti a kívánságomat. Megkérdeztem tőle, nem volna-e egyszerűbb, ha csak átkiáltok, hogy Bözsi. Tudatlanságom fölött Bözsi szívé­lyesen mosolygott.- Ez itt így szokás - mondta. - A cseljabinszki elvtársak is így csinálják. Délután két említésre méltó eseményben részesültem. Először is felkeresett egy faunképű tudományos dolgozó, aki már Péter cárnak szólított, az ő fedőneve pedig Vespasianus volt. Arra kért, olvassam el és hitelesítsem huszonkét oldalas dolgozatát, amely A munkaerkölcs változásai és az alkoholizmus visszaszorulása a fejlett szocializmus építésének első időszakában hangzatos címet viselte. Eszme- futtatásának minden részletére nem emlékszem már, arra azonban igen, hogy az égetett szeszek árának drasztikus emelését javasolta, valamint a botbüntetést és a matriarchátus ideiglenes bevezetését arra az esetre, ha a munkahelyi italozás mértékét nem sikerülne a napi három sör és a fél liter bor kritikus szintje alá szorítani. Következtetéseit és javaslatait kissé szigorúnak találtam, mire Vespa­sianus bizalmasan meggyónta, hogy eredetileg a rendkívüli állapot bevezetését szorgalmazta, ám Svátozár Ember akadémikus, aki kissé öreg már és beteg is, éppen ezért módfelett engedékenynek mutatkozik olykor, inkább amellett kar­doskodott, hogy vagy fiatal anyákból szervezzenek kocsmákat romboló különít­ményeket, vagy az ideológiai ráhatás módszerét alkalmazzák: rendkívüli és nyil­vános pártgyűlések sorozata folyamán lépjenek fel az alkoholizmus még itt-ott meglévő jelensége ellen. Mi az én véleményem, kérdezte. A másik említésre méltó eseményre közvetlenül a munkaidőm lejárta előtt ke­rült sor. Egy küldöttség keresett föl, amelyet Microfil, a személyzeti főnök veze­tett, s két osztályvezető, bizonyos Laokoón és Kropotkin, valamint egy Szapphó névre hallgató varrónő alkotott. A befőttesüvegeket rejtő szekrény előtt sora­koztak fel, én pedig a földgömb mellé álltam úgy, hogy bal kezem mutatóujja éppen csak megérintse a földgömb kupolájának csúcsát. Zavartságukból és elfo­gódottságukból azt a helyes következtetést vontam le, hogy alighanem valami ünnepélyes bejelentésre készülnek. Sejtelmeim beigazolódtak. Szóvivőjük, Mic­rofil, amint az a nagykönyvben meg van írva, előbb két lépést tett előre, majd egyet hátra. Aztán közölte velem az intézet, pártalapszervezete vezetőségének határozatát. A határozat úgy szólt, hogy a jövő heti tisztújító ülésükön engem javasolnak a párt alapszervezete elnöki funkciójába. Egyhangúlag döntöttek így, tehát nincs jogom se szabadkozni, se más elfoglaltságaimra hivatkozni. A közös­ség akarata megfellebbezhetetlen.- Na de elvtársak - nyöszörögtem. - Az életkorom... Különben is, még csak néhány órája vagyok közöttetek.- A fiatalság nálunk jó ajánlólevél - nyugtatott meg a Szapphó nevű varrónő.- így van - helyeselt neki Microfil is.- Köszönöm a bizalmat - mondtam. Mindnyájan kezet ráztak velem.

Next

/
Thumbnails
Contents