Irodalmi Szemle, 1991
1991/4 - Z. Németh István: Dióhéj balett (elbeszélés)
Z. Németh István- Összedobtam egy kis ebédet!- Farkaséhes vagyok!- Roxána?- Elment.- Telefonált.-Ide?- Igen, hogy nem lesz ott a házibulin, mentsem ki őt a házigazda előtt.- Nem mondta, miért nem megy?- Nem.- Semmi mást nem mondott?- Nem! Ez a villámpárbeszéd azalatt zajlik, amíg megmosakodom és rendbe teszem magam. Vera addig megterít. A rádióból kellemes zene szól. Odakinn perzselő hőség. És nagyon idegennek érzem magam. Vera pocsékul főz. Nem is dicsérem meg, szemétség lenne. Első helyen az anyám főztje, utána Roxánáé... És hogy legalább magammal őszinte legyek, ennél még a kollégiumban is jobban főztek. Közelebbi ismeretségünk Roxánával az ebédlőhelyiségben kezdődött. Mivel máshol nem volt hely, mellé ültem le aznap, mikor Ivánnal szakított. Beszélgetésbe elegyedtünk, amit a folyosón is folytattunk. El volt keseredve, mindegy, hogy kinek, beszélnie, beszélnie kellett.- Eljössz velem a házibulira? - kérdezi Vera.- El - válaszolom, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. - Irtózom az egyedülléttől. A nagy társaság bizonyára gyógyítólag hat majd rám... Vera mosolyog. Este ötkor indulunk. A helyszín a város másik végén egy családi ház. A vendégek közül senkit nem ismerek. De jó zene van. És nagyon sokfajta ital. A jókedvben sajnos nem tudok részt venni. A koccintásban annál inkább. Szinte egyfolytában Roxána jár a fejemben, utoljára akkor fogott el ilyen kétség- beesett érzés, amikor megismertem. Csak most döbbenek rá, hogy annyi mindent kaptam tőle, aminek más még tört részét sem lett volna képes nyújtani. De most nem indulhatok el megkeresni. Mert nem tudom, merre van. És nem tudom, mit jelentek számára ezután. És jó zene van. És nagyon sokfajta ital. És jókedv. És koccintás. És köd. Köszönés nélkül, titokban hagyom el a bulit. Haza igyekszem, Verából elegem van, nem bírom hallgatni a spicces fecsegését. Hajnalodik, és egyáltalán nem érzem jól magam. Átalszom a napot. Késő délután kelek fel, főzök egy kávét, nézem a tévét. Amikor vége az adásnak, újra az ágy vár. Nem érzékelem az időt. A szoba sötétítője állandóan be van húzva. Iszom és dohányzom, nem szabadna így elengednem magam. Eltelik még egy nap. Aztán jön egy piros inges látogató.- Gyere velem!- Minek?- Ne kérdezz semmit, csak gyere velem!
