Irodalmi Szemle, 1991

1991/4 - Zeman László: Szempontok Márai Sándor prózájának stílusvizsgálatához

ZEMAN LÁSZLÓ

Szempontok Márai Sándor prózájának stílusvizsgálatához

1. Az irodalomkritika és -történet kiemeli az író nyelvezetének cizelláltságát, a szavak megválasztásában, a mondatfűzés módjában és a szöveg alakításában egyaránt követhető sziporkázó stílust, melynek révén - olykor bizonyos öncélú- ságára utalva - Márait mint stílusművészt jellemezték. A stílus fogalmát természetesen nem korlátozzuk csupán nyelvi szintre, azt az ismert prousti értelmezés sem pusztán technikai kérdésként, hanem az író víziójaként, látásmódként fogja fel (más francia írók definíciójával együtt lásd Ullmann 1966, 121); a tartalmi- nak-tematikainak bennfoglaltságát pedig az előbb idézett minősítés azáltal jelzi, hogy az adott esetben a két összetevő arányának-fajsúlyának eltolódását tételezi.1 A Márai-regények „kifejlett“ formájában ugyanis a téma, motívum „amíg csak megy“ részletezésével találkozhatunk, miközben eseményességük a jellemzés eszközévé válik, s ezzel összefüggésben a „kifejleteknek“, bár indokoltságuk mindenképpen belátható, egyféle „inaction (gratuite?)“ jellegük van (a jelölés Rákos Pétertől származik). Gondoljunk például A féltékenyek bálrendezésére vadászpuskák helyett, vagy talán ilyen vonatkozásban említhetjük, miszerint a Vendégjáték Bolzanóban jelenetezése sem fokozható a kellékek bemutatása és az előzmények után a főhős alakításaként, azt „következőleg“ kell átvállalnia a női szereplőnek a férfi Kevés-Sok-Elég közbevetéseire válaszoló, a variálást magába foglaló egyszemélyes dialógusban. E megoldás és zárástechnika A gyertyák csonkig égnek című regény végén a „válasz“ megtagadásaként merül fel (s nincs is „válasz“...). S már A zendülőkben is önmagában esetleg terjengősnek tűnhet a „raktár“ vagy a „színjátszás“ leírása, a regény egészének és kompozíciójának szempontjából azonban mindez maradéktalanul a helyén van. Sőt, e művet mondhatjuk a legfeszesebb szerkezetűnek, a motívumok, okok és következmények vagy az elővételezés kiszámított egymásutánjával: a csalás, az Ernő gondozására bízott pisztoly, a „suszter“ alakja-hitvallása, egyszavas válasza a Vigyázzon rá. Tudja, hogy árulóknak mi a sorsuk?“ figyelmeztetésre mint közvetlen anticipáció (beteljesülése ekképpen még sokkolóbb). A felnőttek világának tagadásán kívül motiváltságával együtt ez utóbbiban kell látnunk a regénynek másik - s nem kevésbé lényeges - mondanivalóját: „Nem igaz, hogy meg lehet tanulni“. Általa s egyébként is markáns társadalmi és történeti kötöttsége folytán a művel kapcsolatban gyakran említett Cocteau-regénytől merőben eltér.

Az író regénytechnikáját a prousti és a Proust utáni fejlődésvonalra vonatkoztatják, a magyar próza hagyományait tekintve Krúdy építkezésmódja, „inakci-