Irodalmi Szemle, 1991

1991/4 - Németh G. Béla: A regényíró drámai remeklése (A Kassai polgárok)

Németh G. Béla

Az ő korára pedig éppen ez az általa félt kettős veszély a jellemző; a nácizmus egyik oldalon, a bolsevizmus másikon az elitben megbélyegezte, a tömegekben pedig kiölte a személyiségalkotás vágyát, lehetőségét, s így nemcsak az elit hatása érvényesülésének útjait semmisítette meg, hanem a valódi elit képződésének lehetőségét is. A társadalom egésze s a társadalmat alkotó egyes közösségek védtelenné lettek a hatalmi s szellemi erőszakkal szemben. S ha egyes gondolatimentalitásbeli csoportok ellenállnak is, nincs, aki összefogja s történeti-társadalmi értékcélok jegyében egységes erővé szervezze őket. Ebben a helyzetben a polgárság egykori erényeit, céljait, értékeit, mindenekelőtt a szabad egyénekből, a szabadon alkotott személyiségekből teremtett társadalom eszményét a gondolkodó művész őrzi leginkább. Nem a társadalom vezetése, irányítása tehát a művész, az író feladata, hanem emez eszmény elsődlegességének, nélkülözhetetlenségének tudatosítása. Babitsot visszhangozza, aki meg Goethét ismétli: a legnagyobb közösség és biztosíték a szabad egyének szabad közössége.

3. Mindez azonban a válság konfliktusainak gondolati, elméleti megragadása, így színpadra vitt monológ, esetleg vitázó felek szájába adott drámai dialóg vagy szümpozionszerűen zajló társas eszmecsere volna, de nem dráma. Hogy valódi dráma lehessen, mindennek, az egymásba fonódott s válságossá lett magán- és közélet konfliktusainak színpadi nyelven és cselekményben kell megnyilvánulnia, az egyedi és közös létezés ütközéseinek bár formált, de életszerű beszédben és történésben kell testet öltenie ahhoz, hogy a néző, a hallgató nemcsak következtető értelmével, elvont logikájával, hanem személyes érzelmével, spontán részvételével, helyszíni empátiájával is részesévé legyen az adott válságnak s a válság feloldására ösztönző erőfeszítésnek.

Márai jól látta a dráma e klasszikus követelményeinek jogát és nélkülözhetetlenségét. Azt is, hogy valóságos érdekeknek és értékeknek kell összecsapniuk, mégpedig igazuk mellett való hiteles szövegű érveléssel. A dráma szövegének egésze adja a létezésre, az életre, az egyedi sorsra, a társadalomra vonatkozó érzelmi élményt és értelmi megvilágosodást, még akkor is, ha a szerző álláspontját valamely hőse kitüntetetten képviseli. Ha nincs minden hős cselekvésében, szövegében valamely valódi érdek és érték jelen, úgy rendszerint csak alkalmak a szerző szóvivőjének megszólaltatására, eszméi hirdetésére. A szöveg így köny- nyen verbális lesz, prédikációba és retorikába csap át.

Az értékek s az érdekek e polifóniájára Márai különösen érzékeny volt. Hiszen mint egész kora, az érdekek és értékek relativálódásával és devalválódásával, hazug misztifikációjával és torzító kisajátításával küzdött ő is, akár a múltból öröklöttek, akár a jelen által fogalmazottak voltak is azok. Omodé zsoldosait leszámítva, akik a kimondás értelmében igazában meg sem szólalnak, mindenik hős ad valamit - a játékban betöltött szerepének megfelelően - a dráma érzelmi, értelmi élményének, jelentésének egészéhez.

4. íme rögtön az egyik első és egyik fő motívum: az öregedő ember, az öregedő férfi rádöbbenése magányára és addig önnön leikétől sem ismert betöltetlen vágyaira. Arra, amit eddig a sikeres munka elismerése, a jövőbe néző tervezés foglalatossága, a becsült mester öntudata eltakart előle. Erre nem kellett gondolnia eddig. Márai negyvenhárom éves ekkor. Koraérő volt ifjúságában, korán rezignált lett férfiéveiben. János mester, a szobrász, az író félig-meddig alteregója,