Irodalmi Szemle, 1991

1991/4 - Németh G. Béla: A regényíró drámai remeklése (A Kassai polgárok)

A regényíró drámai remeklése

a darab központi alakja - a cselekmény követelményének megfelelően - tízzel több az írónál, ötvenhárom. Nyugati vándorútra, Lehr- és Wanderjahre-ra induló fiától búcsúzva riad rá, hogy lelke rejtekében, balga reményében, titkolt vágyában vetélytársa serdült fiának. A nőről, a szerelemről, a benne testesülő eszményről lelkében élő vágy Itáliából magához vett nevelt lányára vetül. Erre a csupa szépség és könnyedség, fölény és magabiztosság tizenöt éves gyönyörű teremtésre, Genovévára. Ez azután magával hoz egy még keserűbb és kegyetlenebb fölismerést és bevallást: annak fölismerését és bevallását, hogy házassága Ágnessel sohasem volt igazi szerelem, szenvedély, a férfivágy megtestesülése, hanem tisztes kötelességteljesítő házasság. S ha kegyetlen és keserű ez Jánosnak, nem kevésbé az Ágnesnak, aki az előtte zajló cselekmény- s beszédszövedékből éles világításban látja ezt. S ha a Genovéva által tudatosított szerelmi veszteség ellensúlyául a szeretet, a gondoskodás, a hűség, az anyaság tényét állítja-igazsága van, de csak részigazsága. Mint ahogy Genovévának is igazsága van, de neki is csak részigazsága, midőn a nőiség teljességének, az erotikum hiánytalanságá- nak sugárzási képességét mutatja föl jogigényként. Sőt, igazsága, bármi kicsi részigazsága van Jakab polgárnak is, midőn az egyén egyetlen élete nevében akar kitérni az együttélők közös áldozata, a közös küzdelem s a kölcsönösség követelménye elől.

A különböző Kossuth-, Széchenyi-, Görgey-drámák és hasonló társaik azért nem jutnak túl soha Nickelsdorfon, mert annak az idegennek, aki nem ismeri a magyar históriai mítoszokat és vitákat, annak nem többek, mint megideologi- zált magyar történeti kérdések szócsövei, politikai polémiákat és didaktikát dek- lamáló papirosfigurák. Nincs igazi magánéletük, saját egyetemes közemberi sorsuk, mely összefonódik a világ dolgaival, mint nekem, neked, neki, mint mindenkinek.

S Ágnes és János mester kapcsolatának krízisessé válása, kettejük viszonya Genovévához fölhoz egy mindig új, mindig saját kérdést: mi a férfi a nőnek, s mi a nő a férfinak? Az ewig Weibliche kérdését. A nők-e az igazi realisták, akik életüket egy konkrét cél, egy tehetséges ember kibontakozásának szolgálatába s az élet továbbvitelének, biológiai parancsának és törvényének teljesítésére szánják? S a férfiak meg az örök eszmény- és illúziókergetők, akik többet akarnak, mint amit a biológiai kötöttségek és törvények engednek? Akik át akarnak törni a szellem tiszta világába?

De nemcsak a férfi és a nő kérdése ez. A darab remek polifóniája és hathatós polivalenciája mutatkozik meg abban, hogy véle összefűződik a művész és a köznapi ember különbségének, jogának, kötelességének kérdése éppen úgy, mint az eszmény és a való, a vágy és a tény, a terv és a kivitel, sőt a menekülő önámítás és a kényszerű önszembesülés kikerülhetetlensége is. Érvek és gesztusok, elszá- nások és hitek, lelepleződések és csalódások sora kapcsolódik így egymásba min- denik vélekedés és álláspont mellett és ellen.

Örök kérdések - örök közhelyek.

Igen, de mint a hazai irodalom tán legjobb elmélkedője, Arany oly bölcsen látta, az örök közhelyek, az örök kérdések rögtön időszerű kérdések és súlyos, valódi problémák lesznek, ha egy új korszak, egy új helyzet válságainak körében metszik, keresztezik és hatványozzák egymást. Vagy ahogy a nagy természettu