Irodalmi Szemle, 1991

1991/4 - Kulcsár Szabó Ernő: Az egyéniség foglalata (Máriái személyiségfelfogásának szerkezetéhez )

Az egyéniség foglalata

jellegzetesen újklasszikus formájában örökített tovább egy olyan személyiségeszményt, amely a két világháború közti időszakban a polgári individuumkoncepció értékrendjéhez kapcsolta a korkritikai irodalmiság talán legmarkánsabb világirodalmi irányzatát. Ez a Thomas Mann, Hesse, Broch vagy Musil nevével körülírható tradíció tulajdonképpen anélkül szakadt meg a magyar irodalomban, hogy - mint másutt - a maga jellemző relativista-nyelvkritikai fordulatát végrehajtotta volna. Márai emigrációban írt művei olvastán mindenesetre az a benyomásunk erősödhet meg, hogy az ő regényírásában a Szindbád hazamegy ilyen értelmű jelzései ellenére sem volt meg egy ilyen típusú poétikai-nyelvszemléleti fordulatnak a lehetősége. Feltehetőleg annak a személyiségképnek tulajdoníthatóan, amelyik a kartéziánus nyelvfelfogás szerint alakítója, teremtője a műalkotás nyelvi univerzumának: a nyelvben konstituálódó szereplehetőséget éppoly távolságtartással nézi, mint az individuum eltüntetésére törő ideológiákat. De ennek a hagyománynak a negyvenes évekbeli megszakítása végzetesen megtörte az irodalmi szemléletformák belső dialógusát is: négy évtizedes hiánya éppen annak az individuumszemléleti fordulatnak az elodázásával jár majd együtt, amely jelenleg zajlik Európa nagy irodalmaiban. A Márai-féle klasszikus-modern személyiségkép kérdésessé válásának mai folyamatával szemközt biztonsággal állítható, hogy ennek a polgári eredetű dilemmának a hazai epikai hagyományból való megértése nélkül merő illúzió lesz az együtthaladás reménye. Mert mindaddig, amíg ezek az irodalmi kódok belülről működésbe nem jönnek, a legégetőbb kérdéseink is pusztán egy európai rezervátum kérdései maradnak.

Janiga József: Csallóközi motívum, olaj, 1989