Irodalmi Szemle, 1991
1991/3 - Faragó Béla: Van-e korzikai nép? (esszé)
Faragó Béla- a „korzikai nép" említése helyett a „korzikai közösség" elismerése: egy alternatív indítvány az első paragrafus szövegét a következőképpen akarta módosítani: „A jelen törvényt a Korzika szigetén és az ország egyéb területein élő korzikai közösség léte legitimálja, melynek sajátos identitása, kultúrája és történelme van.“ A képviselők nagy része tehát megegyezik abban, hogy ünnepélyesen el kell ismerni a korzikaiak kulturális identitását (mely magába foglalja a korzikai nyelv tanítását, ápolását és használatát), valamint a sziget sajátos társadalmi és gazdasági érdekeit. Bármilyen legyen is a francia törvénytervezet végső sorsa - és az év végi korzikai terrorhullám miatt lehet, hogy az egész tervezet lekerül majd a napirendről -, a korzikai nép elismerésével kapcsolatos vita két tanulságát szeretném még jelezni. Egyrészt, a törvénytervezet által felkavart vihar mutatja, milyen nehéz az egyközpontú, azaz egy nem federatív államban intézményes elismerést adni egy népcsoport másságának. A jakobinus típusú, az egységes állam alapján álló országokban a közös citoyenség, a citoyenek által formált egységes nép, s az állam által képviselt egyazon nemzet elveit nem lehet feladni - legalábbis addig, amíg ehhez az államtípushoz ragaszkodunk. Másrészt viszont ebben a keretben a decentralizáció a legnagyobb mértékben fokozható, és az olyan fogalmak, mint az egyéni sajátosságokkal rendelkező közösségek, a különböző közösségek kulturális identitása, valamint a specifikus gazdasági és társadalmi érdekek elismerése nem okoz alkotmányjogi, az intézmények belső logikáját fenyegető problémát. Itt csak a közvélemény demokratikus habitusaira, az egymás iránti toleranciára, s a konfliktusok méltányos megoldásának őszinte keresésére van szükség. III. Közép-európai következtetések Előadásom utolsó részében a következő kérdésre kell felelnem: van-e ennek a Szajna-parti vitának valami tanulsága itt, a Duna-medencében? Természetesen a francia példa nem érinti a szövetséges államok egymással szövetkező népeinek problémáját, mely térségünkben különben egyre kritikusabb formát ölt. Ez egy egészen más kérdéscsoportot alkot. Csak a kisebbségi státusban élő népcsoportokra vonatkozóan lehet a korzikai paradigmából okulni, bár ezek a kisebbségek élhetnek szövetségi államban is, mint az egyik szövetséges állam kisebbsége (pl. az albánok vagy a magyarok Szerbiában, vagy a horvátországi szerbek stb.). Itt viszont a korzikai példa nem érdektelen, hiszen a közép- és kelet-európai kisebbségek ma többnyire egy centrális államhatalommal állnak szemben. Az autonóm területek ugyanis jobbára megszűntek, s nem is valószínű, hogy a nacionalizmus jelenlegi fellendülése mellett ez a megoldás a közeljövőben elképzelhető lenne. A francia példa nyomán négy pontra szeretném felhívni a figyelmet. 1. Mint már említettem, Franciaország korzikai eredetű lakossága megfelel annak, amit errefelé nemzeti kisebbségnek neveznek. Ennek ellenére a francia törvénytervezetben, ill. a parlamenti vitában a „kisebbség“ kifejezést senki sem használta, s helyette az alkotmányjogilag bírált „nép“, ill. az alternatív javaslatként felmerült „közösség“ fogalmak szerepeltek. Miért van ez így?
