Irodalmi Szemle, 1991
1991/3 - Ivanka Hergold: Az éneklő diófa (elbeszélés)
Az éneklő diófa meglátja, hányadán állunk... Ha egyszer ilyen elhagyott ez az udvar, hogy várja el az ember, hogy csoda történjék benne? Másnap kora reggel valóban beállított a hittérítő.- Főzzön kend, öreganyám, egy jó kávét - mondta -, aztán majd meglátjuk, mit tehetünk. Nagyanya főzött egy bögre jó árpakávét, közben elsírta, elmesélte, mi történt, hogy történt... Mindened megvan, ami szíved vágya volt, mondta neki az öreg...- Istenkém, mit jelentsen ez? Fölmászott a fára és oda se neki, hogy más meg beleszakad a munkába... Fogta magát, föl a diófára... és már évek óta le nem lehet csalni... tudja... És nem fogadott el tőlem semmit: se kenyeret, se tejet, se italt, se gyümölcsöt, semmit... tudja... és mégis megvan, megél odafönt valahogy... csak harmonikázik és nem szól egy szót sem... Azt már meséltem, ugye, hogy minden szolgálóm itthagyott, világgá mentek a gyerekek is, nem szívesen mondom, de már jószág sincs a háznál, mutatóba sem... elbitangolt mind, esküszöm, még a macska meg a patkány, egér is egytől-egyig, atyám, én... én azt hiszem, nincs is már teremtett lélek ebben a házban, csak jómagam...- No, no, azért ott még nem tartunk, öreganyám - mondta a hittérítő -, hát a Jóisten odafönt? Róla megfeledkezik kend?- Igaz, igaz - pironkodott nagyanyó hiszen dehogy is feledkeznék én meg róla, ha egyszer lesegítené atyám onnan a diófáról az uramat. A hittérítő kilépett az udvarba.- Na, hol az a diófa? - kérdezte.- Ahun e, a lugas mötött - mutatta nagyanyó. A diófa koronája dús zöldben pompázott, a hittérítő nem látott rajta senkit.- Tudja mit, öreganyám - mondta, én bizony nem látok odafönt senkit.- Na hiszen, majd meghallja mindjárt - kuncogott nagyanyó. A lombok közt azonban csak a szél neszezett.- Az csak a szél - mondta szigorúan a hittérítő. - Figyeljen, jóasszony... Mikor halt meg az ura? .- Dehogy halt az meg, atyám, odafönt kuksol a fa hegyében, és sehogy sem tudom lecsalni... Megtettem már mindent, könyörögtem, fenyegetőztem, mindent, mindent, hiszen tudja, világgá mentek a fiaim, a szolgálóim, a jószág; nem látja, hogy fölverte az udvart a gaz?- Márpedig én nem láthatok ott embert, ahol csak diófalomb van.- Na persze - adta meg magát nagyanyó -, kegyelmed tanult ember, kegyelmed csak tudja. Annyit azonban megmondhatok, hogy ha most sem hallja, hogy vihog rajtunk odafönt, jöbb, ha szedi is a sátorfáját.- Bizony én nem hallom - morogta a hittérítő és szedte a sátorfáját. Kije maradt még nagyanyónak, hogy íme, jószága, gyereke, mindenkije elhagyta?- Az apjukom - mondta magában -, nem maradt már nekem senkim, csak az apjukom. És világosan hallotta a harmonikaszót a fáról.
