Irodalmi Szemle, 1991
1991/1 - Sinkó Ferenc: A negyedik Róma (esszé)
Sinkó Ferenc A pusztulás általános lesz, Európa sárban és vérben fetreng majd... A káosz közepette, a halálvergődés és az újjászületés kínjai között a világ esedező tekintete Oroszország felé fordul... Az orosz állam az orosz paraszt ösztönös kommunizmusával jelenti annak zálogát, hogy Oroszország elkerüli az európai katasztrófát, márpedig Oroszországban lobban fel majd először a világot átalakító forradalom lángja. Oroszország oldja meg a szocializmus szellemében az európai kérdést.“ (A túlsó partról) Lenin Herzentől vette a gondolatot, hogy az orosz forradalom az egész világot lángba borítja. A profán messianizmus prófétája volt az a forradalmár is, akitől ugyancsak sokat merített Lenin. Bakunyin hitvallásának lényege: lerombolni a régi világot, minden intézményét, elsősorban az államot és az egyházat, helyüket szabad, anarchisztikus gazdasági közösségek vegyék át, amelyet csak laza federatív kapcsolatok kötnek egybe. „Moszkvában az oroszokkal egyesült szlávok - hirdette Bukunyin - levetik bilincseiket, s megsemmisítik az európai szolgaságot és örökre saját romjai alá temetik azt. Moszkvában felkel a nap, és tűztengeréből kiemelkedik a forradalom csillaga és vezető fénye lesz az egész emberiségnek.“ x Ennek az egész emberiségre kiterjedő forradalmi messianizmusnak a nevében semmisítette meg Lenin, tehetséges munkatársai gárdája élén, a harmadik Rómát, taszította le trónjáról a cárt, hogy helyébe állítsa - anélkül, hogy így nevezte volna - a negyedik Rómát. Mielőtt azonban kiterjeszthették volna az új birodalom uralmát Európára, majd az egész világra, megjelent Sztálin. Nem Bonapartéja volt a forradalomnak: a keleti önkényuralom szelleme öltött testet benne. Megsebzett önérzetének láza fordította szembe a Vezérrel, Leninnel és annak alvezéreivel: korlátlan hatalomra éhezett, hogy leszámolhasson velük. Amíg azok az orosz és világforradalom kibontakoztatásával voltak elfoglalva, Sztálin megszervezte az új párt- és állami bürokráciát. Honnan is vehette máshonnan az új bürokrácia emberanyagát, mint az összeomlott cári világ hivatalnoki társadalmából. „A berendezkedő új állam népképviseleti szervei szükségképpen magukba integrálták a régi államgépezet szakértői ügyintézőit, a régi bürokratákat, akik eredendő meghatározásaikat az új időkben is megőrizték“ - olvashattuk nemrég egy Magyar Nemzet-beli cikksorozatban. (Báldi-Krausz: Sztálin) Sztálin személyi tulajdonságai és indulatai, valamint a cárizmustól örökölt hivatalnoki rend szellemisége és hagyományai a fogaskerekek pontosságával és következetességével sodorták a bolseviki pártot és az egész szovjet társadalmat egy olyan rend felé, amelyben a legrosszabb cári, tatár és bizánci hagyományok uralkodtak el a kormányzás, törvényhozás, igazságszolgáltatás, gazdálkodás, a szellemi élet minden területén. Történészeink és politológusaink „a bizánci szindróma“ érvényesüléséről írtak és írnak a sztálini stílusú bolsevizmussal kapcsolatban. Többről volt itt szó: a mózesi, jézusi és hellén humanizmus legnemesebb törekvéseinek elpusztításáról, visszatéréséről a római istencsászárok, az ókori államistenek uralmi módszeréhez. A negyedik Róma nem továbblépést jelentett az emberi fejlődés útján, hanem visszalépést a múlt legsötétebb hagyó-
