Irodalmi Szemle, 1991
1991/1 - Sinkó Ferenc: A negyedik Róma (esszé)
A negyedik Róma szas és harmincas évek fordulójának főiskolásai Európa különböző egyetemi városaiban, például Prágában, ahol magam is tanultam. Bolsevik típusú marxistáink olimposzi magasságból, szcientista fölénnyel tekintettek alá minden más felfogásra. Másik arcával Joszif Visszarionovics Kelet felé fordult. Rettegett Iván és Nagy Péter tekintete komorlott ebben a pillantásban, a korlátlan hatalomé, amely fölötte áll erkölcsnek, emberi érzelemnek, különösképpen pedig az irgalomnak. Magyarországon nemigen mutatták be Eizenstein azon filmjét, amelyben a rendező a kolhozosítást és általában az orosz falu és az orosz paraszt átformálását propagálta Sztálin szellemében és kívánságának megfelelően. A filmet Prágában Generalissime címmel vetítették a harmincas évek elején. Mondanivalója tömören fogalmazva: törjétek össze az ikonokat, mert nem segítenek rajtatok, jöjjenek az új mágikus eszközök, a traktorok, a tejszeparátorok. A film végén a muzsikusok vallásos körtáncot ropnak a tejszeparátor körül, amelyből sugarakban lövell a tej, mint a tatár kánok csodás szökőkútjából. Sztálin valláselle- nessége nem a nyugati racionalizmus és laicizmus terméke, hanem a keleti mágiáé. Akkor, Eizenstein filmjének láttán úgy próbáltam megfogalmazni magamnak: a bolsevizmus pravoszlávia marxista köntösben. Hamar beláttam, hogy dilettáns volt a megállapításom, főként pedig méltatlan az ajándékokhoz, amelyekkel Szolovjov és Bergyajev, meg a többi nagy orosz keresztény gondolkodó gyarapította az egyetemes emberi kultúrát. Bár Joszif Dzsugasvili egy ideig a pravoszláv szeminárium növendéke volt, az orosz szocializmus nyugati anyagból varrott, immár sztálini köntösén nem a pravoszlávia színei ütnek át. Magyar marxista történészek és politológusok dicséretére legyen mondva, az elmúlt évek során - mintegy a magyar peresztrojka és glasznoszty előkészítéseként - minden más náció szakembereinél pontosabban feltárták, liogyan alakult át Lenin, Trockij és Bucharin világforradalmi lendülete az orosz cárok és a tatár kánok uralkodói gyakorlatává. Mint oly sokszor a múltban, a nyugatról behatoló eszméket és azok képviselőit ezúttal is legyőzte Kelet - pontosabban Bizánc és az Aranyhorda szelleme -, és a nyugatról kapott vagy szerzett fegyveres hatalom eszközeivel apokaliptikus méretű iszonyattá növesztette hatalmát. Vessünk egy pillantást arra, mi is volt valójában a cárok fokozatosan kiteljesedő küldetéstudatának tartalma. Csak elnagyoltan fogalmazhatjuk meg, mert egy egész könyv anyagát kell néhány mondatba sűrítenünk. A Szvjataja Ruszra, a Szent Oroszországra ruházott krisztusi szerepet és feladatot Konstantinápoly eleste után, 1456-ban fogalmazta meg Filetosz, a pszkovi kolostor főnöke II. Iván cárhoz intézett levelében. „A régi Róma egyháza elpusztult az apollinárius eretnekség miatt. A második Rómát, vagyis Konstantinápolyi Hágár fiainak baltacsapásai döntötték le, de az új Róma, a harmadik Róma, a Te országod apostoli egyháza úgy ragyog, mint a nap. Jámbor cár, jelentsd ki hatalmadnál fogva, hogy az igaz hit összes országai a Te birodalmadban egyesülnek. Te vagy a világ összes keresztényeinek egyetlen cárja, hallgasd
