Irodalmi Szemle, 1991

1991/3 - Mészöly Miklós: Hölgyeim és uraim, kedves barátaim (előadás)

Hölgyeim és uraim, kedves barátaim

méltó szolidaritásérzés alapfeltételeit próbáljuk világossá tenni, első lépésként nem politikai, politikatörténeti és elméleti kategóriákkal kellene zsonglőrködnünk. Jóllehet - teszem hozzá gyorsan ezek a kategóriák és megfontolások, ha működőképes jogrenddé és mindennapos gyakorlattá akarjuk rendezni az emberi különbözőségek csodálatos gazdagságát: nagyon is nélkülözhetetlenek. Csupán tudomásul kell vennünk, hogy semmilyen jogrend és szabályozás nem működhet emberhez méltóan, ha nincs meg a működésnek az a pszichológiai hőmérséklete, amit csak a koordinált belátás és megértés biztosíthat. Ami annyit is jelent, hogy mi magunk is csak a „belátásos szabadság“ keretei között valósíthatjuk meg a saját tartós szabadságunkat. A különbözőségek tisztelete és önkéntes elfogadása az, ami minősít. Minden létező között egyedül nekünk adatott meg, hogy a természet eredendő mintáját meghaladjuk. Ehelyett elmondhatjuk, hogy Darwin könyörtelenül éles felismerésének vagyunk a tragikusan szívós üdvgárdistái. Gyakorlati morálunk az egyéni, népi, nemzeti, faji dominanciára törekvés múlandó és eleve változásra ítélt apoteózisa. Nemzeti imáinkba foglaljuk, hogy nincs szebb és jogosultabb rét a csupa pipaccsal bontottnál, ahol a természet egyéb virága - akár mert históriai szél hordta oda magvát, vagy mert más kedvesebb humuszt nem tud elképzelni magának - sorsának kell tekintse, hogy pipacsárnyékba húzódjon vagy árokszéli minoritás legyen. Azaz, darwini erőfeszítésre kénytelenedjen, hogy színét, illatát megőrizze. Ami megint csak metafora, bár korántsem költészet. Inkább barbár próza, mely úgy véli, hogy csupa e betűvel is lehet tartósan maradandót írni. Nyelvpolitikánk bővelkedik az ilyen dicsőséges prózaalkotásokban.

Kedves Barátaim - a múltat nem írhatjuk át, de a jövő még elrontatlan birtokunk. Éreznünk kell, hogy történelmet fordító döntések bibliai pillanatát éljük. Ha a homogenitás rögeszméjére alapozott dominancia-szenvedélyünket nem ka- nalizáljuk magunkban, Európának olyan politikai tehertételévé válhatunk, hogy megeshet, mi magunk leszünk itt Közép-Európában egy keservesen korszerűtlen új „fal“ megépítésének bélyeges kezdeményezői. Amely egy valóban új mentalitású Európától választ el bennünket. Akkor, amikor helyzetünk éppenséggel olyan, hogy már egy pusztán csak tartózkodó és korrekten bizalmatlan Európa is kérdésessé teheti a belső stabilitásunkat, gazdaságunkat, demokratikus kibontakozásunk időben belátható esélyeit. Hiába tudjuk mi Varsótól Szófiáig, hogy kedvező körülmények között milyen szellemi, szemléleti, tapasztalati értékekkel tudnánk hozzájárulni egy új Európa kialakításához - ha a saját nyelvünk és identitásunk kérdésében az új Európa jogi és emberjogi normái szerint nem tudunk nyugvópontra jutni, pontosabban, a magunk történelmi és politikai helyhezkö- töttségeinek determinánsai között: akkor nem közép-európai, de még a keletinél is keletibb válsághelyzetbe taszítjuk magunkat.

Tekintsük azonban ezt a sötét képet olyan alternatívának, melyet csak közgondolkodásunk nagytakarítása jegyében villantottam fel. Nem pesszimista vagyok, csupán azt gondolom, hogy az elsietett optimizmus alapozza meg a később még keservesebben orvosolható fél- és látszatmegoldásokat. Csak a maradéktalan őszinteségből indulhatunk ki, melyet következetesen és kölcsönös eltökéltséggel szembesíthetünk a tényekkel, a valósággal. Meggyőződésem, hogy társadalmainkban a liberális gondolat és az annak megfelelő „belátásos szabadság“ gondo-