Irodalmi Szemle, 1991
1991/3 - Mészöly Miklós: Hölgyeim és uraim, kedves barátaim (előadás)
Mészöly Miklós lata összehasonlíthatatlanul erősebb (és ma már szólni is jogosult) bázissal rendelkezik, mint néhány évvel ezelőtt. Ez pedig erő, mely a civil állampolgárt - melynek valamennyien szűkében vagyunk - hosszú-hosszú idő után először teszi és teheti képessé arra, hogy döntéseket befolyásoljon az aktivitásával. Megnőtt a felelősségünk; de különösképpen az értelmiségé. Összefogásunk és együttműködésünk valamennyiünknek hazai érdeke is. Ugyanakkor magunkat bénító hiba volna, ha a kelleténél jobban dramatizálnánk a „ránk szakadt“ szabadsággal együtt járó érzelmi és szemléleti nyilvános pluralizmus elkerülhetetlen veszély- helyzeteit. A televízió - korunk nagy ember-meztelenítő sztriptíze - már-már riasztó közvetlenséggel szembesít nap mint nap azzal a tömegarculattal, melyet éppen a liberális és demokrata etosznak kellene átrajzolnia emberivé, huszonegyedik századivá. Ha ezt a tömegarculatot nézzük, képszerűen is világossá lesz, hogy optimizmusunk valóban nem elsiethető. Viszont a feltételeinek építése annál sürgetőbb. Ezért idézném itt most nagy örömmel Vladimír Mečiar szlovák kormányfő Modrán elhangzott szavait. Nemcsak félreérthetetlen politikai megfogalmazása a liberális etosznak, hanem - szavai hivatalos súlyát tekintve - határkőnek is érezhetjük álláspontját a közelmúlt dialógusainak történetében. Kormányfőként jelentette ki, hogy ma már a demokráciát azzal mérik, mennyi joggal rendelkezik egy országban a kisebbség. Bejelentette a szövetségi és köztársasági alkotmánybíróság megalakulását, melyet minden állampolgár felkereshet emberjogi sérelmével, az őt ért igazságtalansággal. S még a köztársaság szuverenitásának rovására is lehetővé teszik, hogy a nemzetközi szervezetek ellenőrizzék az ilyen jogok biztosítását. Az ilyen hivatjalos álláspont a politikában korrekt kihívás is, ami egyúttal a kölcsönös felelősséget is megfogalmazza. A béke és megbékélés dialógusa pedig elképzelhetetlen a közös felelősség maradéktalan vállalása nélkül. Vagyis a kihívásoknak is kölcsönösöknek kell lenniük, és nemes versenyhelyzetbe kell hoznunk magunkat - a felelősségben. Ezért üdvözlöm még egyszer őszinte örömmel a kormányfő úr modrai szavait. Úgy érzem, hogy az ő szavai jó végszó, illetve nyitány ahhoz, hogy beszélgetésünk „pszichológiai hőmérséklete“ ne csak közép-európai, hanem európai is legyen.
