Irodalmi Szemle, 1991

1991/1 - Sinkó Ferenc: A negyedik Róma (esszé)

SINKÓ FERENC

(1912. VII. 19. - 1990. XI. 1.)

A negyedik Róma

„Ez a könyv a legundorítóbb hízelgés, példa arra, hogyan lehet egy emberből istent csinálni...“ Nyikita Hruscsov nyilatkozott e szavakkal Sztálin Rövid életrajzáról az SzKP XX. kongresszusának zárt ülésén, 1956. február 25-én mondott történelmi jelentőségű beszédében. „Fölösleges példákkal szemléltetni ezt az undorító bálványimádást...“, teszi hozzá egy mondattal odább. Nem hihető, hogy többet és egyebet is ki akart volna fejezni erőteljes szavaival, mint amit a beszéd címében fogalmazott meg: A személyi kultuszról és annak következményeiről kívánt ítéletet mondani, leleplezéseivel egyszer s mindenkorra lehetetlenné tenni annak visszatérését. Semmi nyoma sincs, hogy felvetette volna a kérdést: mit jelent az egyes nemzetek és az egész emberiség történetében a hatalom képviselőinek istenítése és imádása: a hatalom bálványként való imádata, amely újra és újra megjelenik a történelemben, még akkor is, ha - az utóbbi időben - laikus mezben vagy éppen vallásellenes frazeológia köntösében ül fel birodalmak trónusára.

Nem elemezte a jelenséget azoknak a publicistáknak, történészeknek a sokasága sem, akik hasonló megállapításokat kockáztattak meg Joszif Visszariono- vicsról életében is, halála után is; elmondták mindennek: torz alkatnak, beteg léleknek, bűnösnek, démonnak. Nemcsak ellenségei, hanem hízelgőinek hada is. A hetvenedik születésnapjára rendezett budapesti kiállításon, a Nemzeti Múzeumban kifeszített transzparensen lehetett olvasni: „Sztálin, te Fényhordozó“. Tessék visszafordítani latinra a szót: Lucifer.

Vegyük komolyan Gyilasz megállapítását: „a sztálinizmus lényegében ma is él, annak ellenére, hogy sok tekintetben már a múlté“, és gondolkozzunk el - ugyancsak a jugoszláv politikus szavával élve - „Sztálin valóban rejtélyes személyiségéről“. (Találkozások Sztálinnal, Budapest 1989. Magvető.) Próbáljuk megközelíteni a Sztálin-jelenséget - hadd ne áruljak zsákbamacskát - annak a gondolkodásmódnak a mécsesével, amely a látszólag hétköznapi jelenségek mögött magasabbrendű és mélyebb dolgok működését próbálja megvilágítani.

Sztálin kezdettől fogva kétarcú jelenség volt. Egyik arcával, amellyel a Nyugat, főként a nyugati fiatalság felé fordult, a racionalizmus, a szigorú tudományosság, a technokrácia megtestesülésének mutatta magát. Ilyennek látták őt a hú