Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - Győry Attila: Frontátvonulás (elbeszélés)
Győry Attila „...Jaj, egy végem van...“ „...Síttípním... a fogaimmal venném le róla a bugyit...“ Ez volt. Csíptük a bulit marhára. Meg voltunk húzatva, kortyolgattuk a módit, lassan megtanultuk, hogyan kell inni az alpás bort, amely egyre vadabbul tódult az amúgy is flúgos agyunkba... No, ekkor jöttek a fakabátok... Két hete már, hogy először smaffoltak le minket, aztán kezdtek bennünket is megszokni, mint a többi keletis csavargót. Kezdtünk beleolvadni, a zsaruk meg tudtak rólunk.- Szóval megint itt vagytok... - A fiatalabbik közben leült az egyik betonülőkére, míg a másik lassan körbeszimatolt. Mögöttünk a lengyeleknek egyszeriben sürgős tennivalójuk akadt, mert pánikszerűen léptek olajra... Nemsokára csak néhány orosz turista búgott csendesen a hátunk mögött. Azt hitték a hülyéi, hogy kezdődik a só. Velünk... Hogy bepakolnak, elvisznek, meg miegymás...-Szóval iddogálunk, iddogálunk! - jegyezte meg megint a fiatalabbik kedélyesen, de ugyanekkor némi nemtetszéssel a hangjában.- Hát izé... - kezdtem, s közben mellesleg feléje nyújtottam az üveget. Sötétnek sötét volt, s az oroszokon kívül senki sem volt a közelben. - Mi máris húzzuk a csíkot, de ha... megkínálhatnánk... egy kis... tudja... izé, a szolgálat végére... A zsaru átvette az üveget, volt még benne vagy egy deci.- Ez valamilyen lőre, vagy igazi bor? - kérdezte, s közben beleszagolt...- Az istenit!... Mi van benne, srácok? Nézd már meg, ezek mit szlopálnak...- mondta a másiknak, aki kíváncsian dugta az orrát az üveg nyakához.- Csycsó Alpával... - világosította fel őket a remegő hangján Zsani. Úgy tűnt, mintha a föld alól beszélne.-Metilalkohollal ízesített almabor-toldottam be nekik. Azok meg úgy, ahogy volt, megvették.- Hát ti nem vagytok emberek! - fintorogtak, s úgy néztek ránk, mintha most jöttünk volna Majjamibícsből. A zsaruk megálltak talán a növésben, vagy mi, mert csak néztek-aztán felálltak. Az idősebbik rátette kezét a vállamra, mire majdnem befagytunk. Már azt hittük, hogy bevisznek. Aztán mégse.- Igyátok ki, aztán tünés... - sóhajtott, megigazította a derékszíját, majd lassan elcsámpáztak. A köpcösebb a fordulóból még hátrafordult, ő is rántott egyet a nadrágján, aztán végleg lekoptak... Mi meg ott maradtunk. Az oroszok átváltottak gyorsabb dumára, mi meg kiittuk a megmaradt bort. Felálltunk, s elindultunk a hálóba, azaz a váróterembe. Csak ekkor éreztük, mennyire ki vagyunk készülve. Részegen hőbörögve botladoztunk fel a lépcsőkön, vagy kétszer is elesve, röhögve, dorbézolva. Boldogok voltunk, csak a franc tudná megmondani, mitől. Ereinkben éreztük a szabadságot, az életet, a pályaudvar ismerős szagát, a váltók csattanását, az egykedvű hamburgerárusokat, az öreg keletis csavargókat. a kajálda takarítónőjének felmosórongyát, a csikkeket, a légkört, a mozdonyok sivítását, az igyekvő, káromkodó utasokat, a félrészegeket, Budapestet, az egész világot! Rendben volt minden. Tudtuk, hogy megy a DOLOG. A váróteremben foglalt volt minden hely, és büdös, mint egy pumaketrecben. Még részegen is az agyunkba mászott a topisok „illata“. Lementünk az automatákhoz, ott hevertünk le félig öntudatlanul a földre. Az este kétszer is fölvertek. Először valami flúgos lengyel, aki nem tudom.
