Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - Csanda Gábor: Néhány sor egy Zrínyi-tanulmányhoz
Csanda Gábor „Kíván nyugodalmat vers és história, Nem haragos Márssal lakik Múzák fia.“ (IX/2) ami lehet költészet és harc összeegyeztethetetlensége: Embrulahnak meg kell halnia, mert nem ért a fegyverforgatáshoz, „Ő Músáknak vala szerető szolgája“ (X/55), penna és szablya viszonya (lásd: Berekesztés, 4. vsz.), s idézhetnénk még a költő ajánlását is műve elején („Osztán nem egyenetlen az szerelem vitézséggel...“). Mindezt csak azért tettem szóvá, mivel a szinkretizmus fogalma nem kell, hogy feltétlen szóba kerüljön a Szigeti veszedelem képeinek tárgyalásakor, ám, ha megemlítődik, nem lehet ennyire odavetetten hagyni. Ugyanez vonatkozik a szerzőnek arra a tételére is, amelyben kimutatja egy motívum („...étke léssz ebeknek és hollóknak“ - III/106) műköltészeti újrafelvé- telét (esetünkben Balassi: Egy katonaének c. versében bukkan föl ismét - idézi a szerző is), bár szerencsésebbnek tartottam volna (a kép erőssége szempontjából is), ha Zrínyinél inkább az V. ének 34. versszakából idéz; itt a párhuzam egyértelműbben mutatkozik meg: „Ez a hely s ez az vár légyen dicsőségünk Avagy madár gyomra mi koporsóhelyünk.“ Azért említem ezt a példát, mivel a vándormotívumok tárgyalása szintén nem kell, hogy szervesen a képalkotáshoz tartozzék, ha viszont sor kerül rá, komplex módon kívánatos tárgyalni, abból kiindulva, hogy a barokk eszmeiség középpontjában a szolgálat áll, hogy a „Sors bona, nihil aliud“ nem más, mint hogy Istent kell szolgálni. „A vallásért és hazáért meghalni a legnagyobb dicsőség“ -írja Zrínyi egyik levelében. Dicstelen dolog tehát „ágyban, párnák közt“ meghalni (erre vonatkozólag lásd Kovács Sándor Iván alább idézett írását), mint ahogyan az Farkasics szájából elhangzik: » .............. E ttűl mindenkoron szüvemben rettegtem, Dicséretlen ágybul hogy éltemet küldjem Mindenható kegyelmes Isten kezében. Oh százszor boldogok, kik hazájok mellett Vitéz módra letették kedves élteket! Szerencse penig azért tartott engemet, Hogy haszontalanul fogyassam éltemet.“ (VI1/30-31) Tehát a motívum műköltészeti továbbélése. Esetünkben Petőfi: Egy gondolat bánt engemet... c. verse adja a párhuzam másik összetevőjét. S végül: a vértó-motívumról. Mint említettem, a szerző végigvezeti a motívumot, s a felhő-motívummal szemben idézi (vagy jelzi) a kép valamennyi előfor
