Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - S. Forgon Szilvia: Metaforikus képalkotás a Szigeti veszedelemben (tanulmány)
Metaforikus képalkotás a Szigeti veszedelemben A képhasználattal ötvözött gyönyörű alliteráció kedvéért említsük meg a VIII. énekből ezt a szép sort: „Itt, hon világ virágja öszvegyűjtve van.“ (XIII/30) Az I. énekben Isten a következőket mondja az elfajzott magyarságról: „Ah, bánom, ennyi jót hogy üvélek töttem, Nem-é viperákat keblemben neveltem?“ (1/19) A sor a „kígyót melengetett keblén“ szólást juttatja eszünkbe, mely a XVI. században honosodhatott meg a magyar nyelvben, és hozzánk valószínűleg a latinból került át Erazmus közvetítésével. A köznyelvben nem tudott igazán gyökeret verni, talán azért, mert a kép egy kicsit erőltetett. Sokkal elterjedtebb volt azonban az „eb“ szónak rossz, megvető értelemben való használata. A Czuczor-Fogarasi szótár szerint5 ilyen értelemben használták a szót „példabeszédekben és közmondásokban, valamint a régi nyelvben is...“ Zrínyi idejében, a török hódoltság korában leginkább a másik fél vallásán lévő személy becsmérlésére alkalmazták.6 A Szigeti veszedelemben szintén gyakran illetik egymást a szereplők a „holt eb“, „hitvány eb“ elnevezésekkel. Gyakori előfordulásukban keresendő az ok, amirét Amadeo Di Francesco a formulaszerű kapcsolatok között emlegeti ezt a fajta köznevesült metaforát. Tanulmányában7 kimutatja, hogy ezeket a formulákat a költő csupán azért alkalmazza, hogy a 12 -es szótagszámnak megfelelően töltse ki a sor hiányzó részét. Rámutat arra is, hogy a különböző jelzőkkel ellátott metaforák egymás variációi és hogy e szókapcsolatok használata inkább metrikai, mint stilisztikai célokat követ. Összegzésképpen elmondhatjuk: Zrínyi metaforáinak tárgyát vizsgálva nagy változatosságot tapasztaltunk. Mitológiai tárgyú szóképei arra engednek következtetni, hogy a költő szemléletére, esztétikai ízlésére erősen hatottak a görög és római költők művei, valamint Tasso és Marino eposzai. Népies tárgyú metaforái a katonáival és a néppel együtt élő hadvezér-költő nyelvhasználatát és látásmódját tükrözik. A személyes élményein alapuló képzettársítások nagyszerűen érzékeltetik egyrészt az uralkodó osztály képviselőjének életformáját, a barokk kor emberének függőségét a kor vallásos ideológiájától és a világmindenségtől,8 az egyszerű ember gondolkodásmódját, a természetben élő katona és a vadászó főúr megfigyeléseit, másrészt a költő legbensőbb világát, a költőét, aki nemcsak a természet csodái, a földi szépségek iránt fogékony, hanem kitűnően ért az ember lelkében végbemenő folyamatok megjelenítéséhez is. A metaforák szerkezete A barokk költő tudvalévőén nagy szerepet szán a vizualitásnak, stílusát ezért tudatosan minél festőibbé, érzékletesebbé igyekszik tenni, amit leginkább a ké
