Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - S. Forgon Szilvia: Metaforikus képalkotás a Szigeti veszedelemben (tanulmány)
Metaforikus képalkotás a Szigeti veszedelemben Ez a csodálatos ló, mely a széltől fogant és nyílsebesen repül, egyrészt emlékeztet a mesebeli táltosparipára, másrészt viszont föllelhető minden jelentősebb eposzban. „Gyors paripát a rohanó szelektől származtatni oly epikai vonás, mely Hőmérőn keresztül a hitrege homályában vész el...“8 Zrínyi tehát az eposzi közvagyon egy olyan elemét használta föl, mely egyben a magyar mitológiának is szerves része volt. A népmesék világába nyúlik vissza a következő hasonlat eredete is: „Azonban az gyors hír szárnyára felkele, Sebessebben szélnél s madárnál röpüle;“ (IV/52) de a népi hitvilág elemeit idézi a XV. énekben is a költő, amikor a keresztényekre támadó Murtuzán basát a következő sorokkal írja le: „És mint tüzes lidérc száll le az fölyhőbül, Kinek lángos farka szikrázik sok tüztül, így Murtuzán basa keresztyénekre dűl, Halálra, haragra az ő szüve készül.“ (XV/69) „Göcsejben, a Muraköz vidékén ma is lidércnek, ludvércnek nevezik a hullócsillagot“9 - jegyzi meg Klaniczay. Zrínyi viszont ezt a kifejezést nem hullócsillagra, hanem üstökösre alkalmazta, „kinek lángos farka szikrázik sok tüztül“. A népképzelet szülte metaforát így egy új fogalom képzetével társítja, és az új analógián keresztül megújítja, szemléletesebbé teszi azt. A népi epika stílussajátosságait mutató elemek után vizsgáljuk meg, milyen rokonság tapasztalható az eposz és a Zrínyi előtti műköltészet képalkotása között. Mindenekelőtt a históriás énekek jönnek számításba, mint az eposz bizonyított előzményei és forrásai. Horváth János azt írja a Szigeti veszedelemről, hogy az „eposzi rangra emelt históriás ének“.10 A Zrínyiászt ennek ellenére mégsem a históriás énekek stilisztikai hatása jellemzi, bár találunk utalásokat, sőt sorokat, strófákat is, melyek a históriás énekek dísztelen stílusát követik, stílusát tekintve azonban általában óriási különbség van a Tinódi-féle énekmondás és a Zrínyiász között. Természetesen nem lehet tagadni, hogy az egyes jelenetek nyelvi megformálásában már voltak Zrínyinek előzményei, amint arra Klaniczay Tibor is rámutat, megállapítva az eposz egyes szakaszainak a széphistóriák nyelvével való rokonságát.11 Ami a korábbi magyar irodalom további műfajait illeti, sokkal több hasonlóságot fedezhetünk fel az eposz és a biblikus-zsoltáros stílus műfajai között. Rögtön az I. énekbe benyomul a protestáns prédikátorok ostorozó nyelvezete. Nemcsak gondolataiban feltűnő a rokonság Szkhárosi Horváth András és a többi prédikátorköltő, valamint Zrínyi között, hanem a képi megformálásban is. „Az ma
