Irodalmi Szemle, 1991

1991/2 - S. Forgon Szilvia: Metaforikus képalkotás a Szigeti veszedelemben (tanulmány)

Metaforikus képalkotás a Szigeti veszedelemben

Az eposzi előzmények révén nem kevésbé ismert a hegyből lezúduló folyam képe sem, amely a Zrínyiászban szintén megtalálható, méghozzá egy nagyon kifejező hasonlathalmozás utolsó tagjaként:

„Halál formára jár bán törökök között,

Mint az lángos harap, ha nádban ütközött,

Mint az sebes vizár, ha hegybül érkezett:

Oly kegyetlenségben Zríni most öltözött.“

(XV/64)

A következő motívumkor középpontjában a madár-eb szópár áll, mely a csatatéren temetetlenül hagyott holttestek képét hivatott érzékeltetni.

Előfordul már az Aeneisben is: „Halj meg itt martalékul a madaraknak és ebeknek“6, Zrínyinél pedig több helyen is megtalálható (III/106, V/34, XII/59, XIII/62).

Ez a költői kép azért érdekes, mivel nemcsak a műeposzokban gyakori, de találunk rá példát a Bibliában:

„Szolgáid testét az ég madarainak adták eledelül, szenteid húsát a föld vadjainak. “

(Zsoltárok könyve, LXXIX/2)- sőt a népköltészet körében is. Kovács Sándor Iván kimutatja, hogy a madarak és vadállatok prédájául hagyott tetemek képe főleg a keservesekben, siratókban és bujdosóénekekben fordul elő.7 De idézhetjük e motívum műköltészeti példáját is, mégpedig Balassi nevezetes katonaénekéből:

„Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója vitézül holt testeknek“

A Zrínyiászban erre utal a Farkasics szájából elhangzó fenyegetés is:

„De étke léssz ebeknek és az hollóknak.“

(III/106)

E motívum tér vissza Zrínyi személyes vallomásaként a következő epigrammá- ban is:

„Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó,

Órám tisztességes csak légyen utolsó,

Akár farkas, akár emésszen meg holló,

Mindenütt felyül ég, a föld lészen alsó.“

Olyan motívumról van tehát szó, amely nagyszerűen érzékelteti a magyar nép- költészet, az eposzi előzmények és a zsoltáros műfaj összefonódását a magyar