Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - S. Forgon Szilvia: Metaforikus képalkotás a Szigeti veszedelemben (tanulmány)
S. Forgon Szilvia „mint roppant meredek szírt ősz tenger pereménél, mely süvítő szeleket föltart szárnyas rohamukban, és dagadó hullámokat is, ha verik meredélyét: így várták be szilárdan a tröszt...“ (XV/619-622) Mennyivel dinamikusabb Zrínyi rövid hasonlata, mint a homéroszi eredeti! A szél-erdő tárgyú hasonlatok alkotják a képzettársítások másik nagy csoportját, melyeket Arany János szintén az epikai közhelyek közé sorol, és használatukat kimutatja már Homérosznál és Vergiliusnál is. „Hangas zöndülés lén az vitézek között, Mint mikor kemény szél megfúja az erdőt“ (XV/10) Zrínyi eredetiségét mutatja azonban ennek a hasonlatnak a Késmárk-motívum- mal való kiteljesítése az V. ének 2.-3., illetve 37.-38. szakaszaiban: „Áll rettenthetetlenül Zríni nagy gondokon, Mint nagy tornyos kűsziklák, magas Késmárkon, Héába küszködnek nagy szelek azokon, Erejeket vesztik heában ostromon:“ (V/2) Ez a változat Kovács Sándor Iván szerint már igazi barokk jellegzetességet mutat: „monumentális heroizmus, szenvedély, erő és feszültség erezi át és teszi mozgalmassá“5, ami annak köszönhető, hogy Zrínyi saját megfigyeléseit is beleszövi a képbe, így az átvételből élményhasonlat lesz. Külföldi mintákra vezethetők vissza azok a képek is, melyekben a költő a tűzhöz hasonlítja az ellenség sorai közt pusztító hőst: „Mint az eleven tűz valamerre mennek; Mindenütt holttestek halomban hevernek.“ (111/69) Homérosz az Iliász XX. énekében a harctól mámoros Akhilleusz ámokfutását jellemzi hasonló módon: „Mint amikor mély völgyek ölén felloban a vad tűz“, szikkadt bércek alatt, s föllángol a rengeteg erdő, s mindenüvé elhajtja a szél kavarogva a lángot: ily őrjöngve szaladt gerelyével, akárcsak egy isten, s ölni akart Akhileusz...“ (XX/490-495)
