Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - Duba Gyula: A mesélő gyilkos (elbeszélés)
A mesélő gyilkos Aztán elhagytuk Trencsént, Pőstyént, Lipótvárat. A fiatal pár Nagyszombatban leszállt, és a fiú hallhatóan azt mondta a lánynak:- Ez maga a pokol...! Vártuk a fővárost, mint a meggyötört ókori népek a Messiást. Messze volt még a város, s már öltözni kezdtünk, készülődtünk. Elkészítettem csomagjainkat, hogy azonnal elhagyhassuk a fülkét. A gyerek és a férfi nem mozdultak, még akkor sem, amikor a gyors megállt a főváros állomásán. Köszönésünkre a férfi nem nézett ránk, csak bólintott, és a mesélést nem hagyta abba.- Megvárom őket - mondtam az állomás előtt a feleségemnek -, látnom kell őket... meg kell várnom...- Borzalmas volt - válaszolta -, soha el nem felejtem... Sokára jöttek. A férfi fáradtan lépkedett és mint a nagyon magas és nagyon sovány embereknek, lábai kalimpálva hajladoztak és inogtak. Nagy bizonytalanság és egyensúlyhiány lengte körül. Hátán vaskos hurkára hasonlító, tömött hátizsák, mellén szíjtartós ülőkében a gyerek. Mindkét kezében nehéz utazótáska, három embernek való poggyász. A gyerek fölé hajolva beszél, nyomába szegődve borzongva hallottam, ahogy kimerült hangon mondja:- Miért olyan szőrös a füled, Nagyanyó? XXX Este tévét néztünk, a rendőrségi hírekben megragadott egy bejelentés. A Tátrában eltűnt egy fiatal nő, harmincéves családanya, férjét és négyéves kisfiát elhagyva ismeretlen helyre távozott. Százhetven centi magas, zöld szemű, öltözéke koptatott kék farmer és rózsaszín nejlondzseki. A képernyőről nagyon szép fiatal nő nézett ránk.- Ő az - mondtam a feleségemnek biztosan ő... Néhány nap múlva pedig hírül adta a televízió, hogy a keresett nőt megtalálták. Holtan feküdt egy szakadékban, ahová lezuhant, az egyik kevésbé ismert és látogatott turistaösvény mentén. Egymásra néztünk, de nem szóltunk, nem mertük kimondani, amire mindketten gondoltunk: A férfi... ő tette... biztosan!
