Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - Duba Gyula: A mesélő gyilkos (elbeszélés)
A mesélő gyilkos tete, mert a mesét hallgató gyerek rendszerint le sem veszi szemét a mesélőről, s ahogy tovább figyeltem őt, rádöbbentem, hogy a gyerek sem hallgat igazán oda- adóan, bár ennek semmi jelét sem adja, hallgatásában mégis felületes érdeklődést és ösztönös figyelmet éreztem. Biztos voltam benne, hogy tetteti az érdeklődést! Talán a meséket már nagyon sokszor hallgatta vagy megunta, esetleg más okból, de nem érdeklik őt igazán. Azért tartottam ezt meglepőnek, szinte hihetetlennek, mert a férfi, számos nyögése és öhözése ellenére, színesen és meggyőzően beszél és a rögtönzései logikusak és képzeletgazdagok. Annál inkább meglepett, szinte felháborított, hogy a gyerek - kétszínű kis fickója! - alakoskodik, ebben már egészen biztos voltam, és álnok, tettetett figyelemmel az őrületbe mesélted láthatólag gyanútlan és kötelességtudó apját. A feleségemmel egymásra néztünk, s ezt súgta elismerően:- Gondos apa... nagyon intelligensen mesél. Női s talán anyai ösztönei másképp láttatták vele a helyzetet, mint ahogy én értékeltem. Véletlenül a fülke további utasára, a fiatalemberre néztem. Profilból láttam őt, és megállapítottam, hogy szinte gyűlölködő pillantással méregeti a mesélő férfit, majd - mintha nagy erőfeszítésébe kerülne - nyugalmat erőltet magára, és ismét kibámul az ablakon, elmélyülten figyeli a ködbe vesző hegyvidéket. Megdöbbentett és szinte pánikot keltett bennem a felismerés, mellyel felfogtam, hogy a férfi az utazás egész ideje alatt, míg Pozsonyba nem érünk, mesélni fog! S az, mintha megérezte volna magán, a fiatalember gyors, ellenséges tekintetét, vagy más oka lehetett rá, mind hangosabban beszélt, egyedül az ő hangja uralta a fülkét, változatlanul a gyerekhez intézte szavait, de mintha hozzánk is szólna. Nyilvánvaló lett végtelen önzése és az irántuk megnyilvánuló közönye, szinte már megvetése, a mód, ahogy nem törődött velünk, nem érdekelte, mit gondolunk a meséiről. Sorra vette a jól ismert vagy általa kitalált gyerekmeséket, klasszikusnak számító történeteket és nevetséges, sokszor bárgyú rögtönzéseket, a Kisgömböc után Maja méhecske kalandjait, olvasmányokat és televíziós sorozatok epizódjait, számos változatban keringő népmeséket és Maugli kalandjait az őserdőben Balu mackóval és a fekete párduccal, és az álnok kis fickó - most már így néztem rá - szemrebbenés nélkül hallgatta a - számomra - egyre szörnyűbb szóáradatot, a mind esetlenebb történetek tömegét, s amikor az apja halálosan kimerülve sóhajtott és félig elalélva elhallgatott, kegyetlenül és vérlázító- an azt mondta:- Még! Váratlanul és előzmények nélkül derült ki, hogy a férfi és a gyerek között néma és visszafogott, de annál ádázabb harc folyik. A férfi éppen befejezte a tévé ismert mesesorozatának egyik epizódját, s lehunyt szemmel hátrahanyatlott ülésén, amikor a gyerek ridegen és tárgyilagosan- ki várt volna ilyen hangot a tökmagtól - sürgetően közbeszólt.- Anyu hol maradt... hová mentetek akkor...? A férfi nem válaszolt a kérdésre, lehunyt szemmel pihent. Mintha nem hallotta volna. Kinyitotta szemét és hunyorgott, s mintha nehezére esne nyitva tartania, ismét lehunyta. Nyúzottsága egyre szembeszökőbb lett, dögrováson volt. Láthatóan válasz nélkül akarta hagyni a gyerek kérdését, mesélni kezdett egy rögtön
