Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - Duba Gyula: A mesélő gyilkos (elbeszélés)
DUBA GYULA A MESÉLŐ GYILKOS Tátrai üdülésből tértünk vissza a feleségemmel, kedvetlen hangulatban. Az időjárás hűtlenül megszegte a hagyományt, miszerint a hegyekben szeptemberben megállapodik az időjárás, verőfény és enyhe, kellemes kora ősz jellemzi. A zöld fenyőerdők csodálatos illatokat lélegeznek, és a két ég előterében kristálytisztán ragyognak a merész hegycsúcsok. Ott-tartózkodásunk ideje alatt azonban esett az eső, a fenyőerdők felett szürkén gomolygó ködök úsztak, és a csúcsokat sötét felhőtömegek rejtették előlünk. Mintha nem is lennének hegyek - a Lomnici- és a Gerlahfalvi-csúcs, s a többiek, a Kőpataki tó mellett a meteorológiai állomás épülete súlyos óriásfelhők borulnak a tájra, és nyomasztó tömegükkel az emberek kedélyére nehezednek. Időként gyors és bő záporok, majd apró szemű, könnyed permetek hulltak alá az alacsonyan rohanó felhőkből. A felhők néha megritkultak, világosabbak lettek, tömegükön fénylő hasadékok nyíltak, bizonyítékául annak, hogy a nap él s ha teheti, hűségesen melengeti a hegyvidéket. Aztán a hasadékok sokat sejtető, vidám kék ablakokká tágultak, és rajtuk keresztül csodás látvány tárult a hegyekre; a csúcsok és hegygerincek rövid időre felfedték magukat, teljes pompájukban ragyogtak, és a völgyek ezüstös párákat gőzölögtek. Ez azonban rövid ideig tartott, néha csak pillanatokig, másodpercekig, mert az irigy felhők rárohantak a látványra és eltakarták. A reggelek voltak a legreménytelenebbek. Éjszaka megritkultak a felhők, hajnalra a csúcsok töredékes vonalai előbújtak rejtekükből, megmutatták pompás és merész idomaikat, óriási tömegüket, de gerincük felett és völgyeikben akkor is kövér ködök és tépett felhőrongyok terpeszkedtek és szálltak felfelé; pipálnak a hegyek, esni fog, mondták ilyenkor, akik ismerik a hegyek természetét. S mi tudtuk, hogy aznap sem múlik el a rideg és kietlen felhővilág, nemsokára ismét elered az eső. Bár a jól fűtött üdülőben, ahol fürdőmedence is volt s így naponta úszhattunk, kellemesen éreztük magunk, mégsem bántuk, amikor letelt az időnk és készülni kezdtünk a hazautazásra. Beláttuk, hogy bizonyos értelemben vereséget szenvedtünk, a hegyek visszavonulásra kényszerítettek. A zuhogó esőben a hosszú hegyi túrák lehetetlenek voltak, és a felhők a látvány élményétől is megfosztottak. Korán lefeküdtünk, hajnalban kelünk. Nem tudtam elaludni, sokáig hallgattam a lefolyóban csorgó víz egyre ellenszenvesebb sustorgását. Nehezen és sokára aludtam el, hajnalban álmosan és kedvetlenül ébredtem. Mintha tetézné rossz- indulatát az idő, már-már gonoszságnak nevezhető konoksággal zuhogott az eső.
