Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - Varga Imre: Szabadság?; Az ablakból (versek)
Varga Imre Az ablakból Ablakom. Két mély tér közé feszülő síklap. Látszólagos - azazhogy: láthatatlan - válaszfal. Olykor kettőbe tagolja, ami egység. S egybe forgatja a kettőt. Példát rá, érzékletest. Kora délután (az üvegén) rátü- nődöm járdánkra, nézem a ringó járású piros pulóverest. Figyelmem elkíséri egy darabig, aztán betér, s egy - lelki - tárgyra telepszik. Körültapasztalja, beéli. Újra kifelé fordulva: alig-alig haladt a piros lány, míg belül (közben) annyiféle történt. Zavarba ejthet. Melyik az igazi, melyik a valós idő. Azé a sétálóé-e, aki mellé szemeddel odaszegődtél vagy a benső képeké? Végül is nem választasz abból, amit az ablak elválaszt. Átjár egymásba kétféle tér, kétféle idő. Az idebent (legyünk pontosak, már az sem mind /t/ebent) és az odakint látszólagosan, azazhogy láthatatlanul van. Elválasztva. Ami egész az ablakon kívül volt, most idebent. A mélyben. Leírva - így megint csak peremre került, olvasva meg újra középre s így tovább: mozdulatlanul eljár, közelít tovamenve, érkezve elúszik. Az idő. A galamb, amit akkor láttam, egek, hol van már? A leírása, ez: Mintha álmában: egy galamb az ablak- párkányra odaszállt. Táncikált és pislogott. Nyílt meg csukódott: zár-rés volt a test. Közeledtem, és ott maradt. Elméláztam közben, vajon mit jelent. A mostomra utal vagy a jövőmre? Kavargott, forgott térből időbe gondolat. Az üvegen túl megjelent egy érzet. Eleven kép volt. Nézett. Mit szólhat vele* vajon a lélek? Azt, hogy van, aki hozzám bejönni akarna? Gondoltam (már zöldeket rakodva), hogy nyitom a táblát. Ne legyen konyha. Közben ő elszállt. Itt hagyott. Magamra.
