Irodalmi Szemle, 1991
1991/12 - Kulcsár Ferenc: Imádságok VI. (esszé)
Imádságok VI. van igazságtalansággal, mert azt mondották: Elhagyta az Úr ezt a földet, és az Úr nem lát. Azért én is (nem kedvez szemem, sem meg nem szánom őket) útjokat fejőkhöz verem! És ímé a gyolcsba öltözött férfi, kinek íróeszköz vala derekán, választ hozott, mondván: Úgy cselekedtem, amint parancsolád... És szála a gyolcsba öltözött férfiúnak, és mondá: Menj be a forgókerekek közé a Kérubok alá, és töltsd meg tenyereidet égő üszöggel onnét a Kérubok közül, és szórd a városra. És beméne szemem láttára... És a Kérubok szárnyainak csattogása meghallaték a külső pitvarig, mint az erős Isten hangja, mikor beszél. És kinyújtó egy Kérub a kezét a Kérubok közül a tűzhöz, mely vala a Kérubok között, és vön és tévé a gyolcsba öltözöttnek markába, ki élvévé és kiméne. És látszék a Kérubokon emberi kéznek formája szárnyaik alatt. És láttam, és ímé, négy kerék vala a Kérubok mellett... És mintha volna mind a négyöknek ugyanazon egy formája, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna. Jártokban mind a négy oldalok felé mennek vala, meg nem fordulnak vala jártokban, hanem arra, a merre a fő fordult, mennek vala utána, meg nem fordulnak vala mentőkben. És egész testök és hátok és kezeik és szárnyaik és a kerekek rakva valának szemekkel köröskörűi mind a négy kerekükön. Haliám, hogy a kerekeket forgókerekeknek nevezték fülem hallatára... És fölemelkedének a Kérubok. Ez ama lelkes állat, a melyet láttam a Kébár folyó mellett. És mikor járnak vala a kérubok, járnak vala a kerekek is mellettök, mikor pedig felemelék a Kérubok szárnyaikat, hogy fölemelkedjenek a földről, nem fordulának el a kerekek sem az ő oldalukról... És esék reám az Úr lelke, és mondá nékem: Mondjad, így szól az Úr: így szó- lottatok, Izrael háza! és a mi telketekben készül, én tudom... Fegyvertől féltetek, fegyvert hozok reálok, azt mondja az Úr Isten. Fegyver miatt hulljatok el, Izráel határán ítéllek meg titeket, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr... És fölemelék a Kérubok szárnyaikat, s a kerekek mellettök, és Izráel Istenének dicsősége rajtok felül vala. És felszálla az Úrnak dicsősége a város közepéből, és álla a hegyre, mely a várostól keletre van. A lélek pedig felvon engem, és vive Kál- deába a foglyokhoz látásban az Isten lelke által, és felszálla előlem a látás, a melyet láttam. Novella. És elmegyek, és kerestek majd engem... ahová én megyek, ti nem jöhettek oda... Ti innét alól valók vagytok, én onnét felül való vagyok... Képzelgésről, kétségbeesésről, realizmusról. Képzelgés nem szül igaz művet, s képzelt Isten se gyümölcsöző hitet. Ezért van az, hogy ha valaki a hideg tények gyakran irgalmatlannak érzett labirintusában tévelyeg. hajlamos magát a Valóságot is irgalmatlannak látni - s ha író, művész az illető, irgalmatlannak ábrázolni is. (Az irgalmatlan ezeréves szinonimáiról alább még lesz szó.) Úgy is mondhatnám, az ilyen sújtott személy a negatív teremtés, az antigenezis édes káprázatának a foglya; a csapda, a verem, amelyből hozzánk intézi beszédét, hozzánk, akik a világ forró Valóságában leledzünk. szóval ez a csapda nem engedi őt „megfordulni", hogy pozitív képeket készíthessen a Valóságról. Igen, az ilyen tévelygő valami módon úgy hiszi-tudja, hogy az ő „tehetsége" - az irgal
